Balett: kegyetlen játék a szerelemről
A Szentivánéji álmot mutatta be szombaton a Győri Balett, melyet a világhírű koreográfus, Vámos (Youri) György dolgozott át a társulatnak. A színházi elemekkel átszőtt történet tele van humorral, izgalmas fordulatokkal, rengeteg ötlettel, például Puck mellé egy másik kobold társul. Bár a darab zenéje romantikus, a történet nem meseszerű, inkább kegyetlen játék.
Hosszú ideje nem dolgozott Magyarországon. Miért a győri társulathoz tért vissza?
Kiss János barátom megnézte az előadásomat Németországban, ezután hívta meg a művemet. Szívesen dolgozom most itthon, de nem minden társulattal vállaltam volna el ezt a darabot.
A tánc beszédes nyelve mellé színházi elemeket is társított. Hogyan születik újjá Shakespeare vígjátéka?
Általában irodalmi bázisra építem a műveimet. Fontos, hogy a balett érthető legyen. A közönség figyelmét kezünkbe kell venni, hogy ne veszítsék el a szálakat. Ami nem eltáncolható, el kell játszani, a színészi tehetséget nagyon forszírozom. Minden mozdulatnak, kosztümdarabnak jelentősége van, a színház törvénye, hogy mindig meglegyen a miért: felugrik, mert boldog, megpördül, mert elégedett, leborul a földre, mert mérges… Ezzel természetessé válhat a mű, így érinthetjük meg a közönséget. Ha ők csak csodálnak minket, hogy de jól táncolunk, az egy cirkuszi mutatvány.
Nagy kihívás elé állította a társulatot?
A koreográfiában megkövetelem a klasszikát, ez az előadásom alapja, ez nagyon sok munkát követel. De nem klasszikus balett lesz, annak az ideje elmúlt. Egy élő előadás munkája nem fejeződik be soha, végeláthatatlanul törekszünk a tökéletes felé. A nüanszokon még a premier után is dolgozni kell.
A darabban tomboló tündérek, heves szerelem, elfojtott vágyak, indulatok cikáznak. Az élet viszonyaival szembesíti a nézőket?
A balett nem filozofikus, érzelmekről szól, de bizonyos dolgokat el kell túlozni. A darab drámai mondanivalója, hogy a szerelem sajnos sehol sem funkcionál úgy, ahogy elképzeljük. Mint minden jónak, ennek is van vége, és annál borzasztóbb, minél nagyobb a szerelem. Ez az előadás szatirikus mélysége.
Mindezt pedig komikusan mutatják be, a két manó is ezt hivatott szolgálni.
Ők borzolják fel a dolgainkat. Shakespeare egy figurára fogja, hogy ő csinálja, nem mi vagyunk a hibásak. Persze, ez nem így van, mert Puck és Robin bennünk élnek. Ettől lesz a darabnak melodramatikus háttere. A művészek ezt szarkazmussal, humorral adják elő, ami kemény feladat.
Mint a bábszínházban, ahol állatokkal játsszák el például a halált: ha a gyerek nem elég érett, azt gondolhatja, azok csak állatok, nincs köze hozzá.
Sokszor előfordul, hogy az ember színházban, moziban lát valamit és nem veszi észre: róla szól. Pedig mindenki volt tizenéves és sírdogált egy erkély előtt, mint Rómeó Júliánál. Ne felejtsük el, ezek az érzelmek léteznek. Persze ha valakinek nem voltak kifinomult érzései, annak nehéz lesz megértenie, az egy színházban nem fogja magát jól érezni. Van ilyen…
Mendelssohn zenéje inspirálta?
A történet kegyetlen, de a zene gyönyörű. Az egyensúly által melodráma születik, vér nélkül is lehet úgy sérteni, hogy az legalább annyira fáj, mint egy nyílt seb. Ezt nagyszerűen kifejezi a zene, ugyanakkor kemény hangzású, ritmikus, tehát táncokra inspiráló betétei is vannak. Nagyon megkedveltem Mendelssohn dallamait, csak vigyázni kell, hogy ne váljon szentimentálissá a darab. Az sértés lenne, a szentimentalitás hazug, egy alibi azoknak, akiknél az érzés nem őszinte.
Zoljánszky Alexandra
Fotó: Marcali Gábor