Balogh Eszter: A színház olyan mákony, amely magával ragad

Sok ember munkája adódik össze egy előadáshoz, a színfalak mögött mindenki tudja, hogy a másik nélkül nem megy semmire” – árulta el a Győri Nemzeti Színház új karigazgatója, Balogh Eszter. A zenét az életének tartó karnagy 23 éve foglalkozik énekkarokkal, vezette többek között a győri Liszt Ferenc Kórust. A legerősebb kapcsolat a Can’t Art Énekegyütteshez fűzi 22 éve. A PÁGISZ-ban jelenleg is tanít, ott egy fiú kórust alapított, a Pattantyús Legényegyletet. „Kicsit meg kell halnom értük mindennap, hogy jöjjenek, de megéri” – mesélte.

Annak, aki egy fiúkaron edződött, gondolom gyerekjáték volt beilleszkedni a színházba.

Régi kapcsolat fűz a teátrum kórusához, kedves ismerőseim a tagjai, illetve kiváló elődöm, Gál Anikó elhívott az előző évadban a Carmen előadásra, hogy vegyek részt az éneklésben. Öltözőben, karteremben, kulisszában, folyosón sikerült jó kapcsolatokat kialakítani. Húszan vagyunk, de a nézők általában ennek a többszörösét látják, a Carmenben például külsősökkel együtt ötvenen énekeltek.

Az első bemutatkozásán már túl van, az Operett mániát ön tanította be a kórusnak. Jó nyitánynak érzi?

Hálás a feladat, a szólisták mögött zenei háttérként, aláfestésként szerepelünk, és örömteli, hogy jutott nekünk egy kórustétel, amikor csak az énekkar van a színpadon. Az évad későbbi terve lesz Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátéka, ami márciusban kerül terítékre.

Néhány titkot áruljon el a kórussal kapcsolatban, hogy képzeljük el a kulisszák mögötti munkát?

Általában két próbánk van egy nap, reggel tíztől egy lépcsőzetesen elrendezett teremben gyakorlunk, de a tagok otthon is ismételnek és tanulnak, illetve hangképzésre járnak. A próbateremben áll össze először a darab, a legizgalmasabb stádium pedig, amikor már színpadon mozgunk. Itt már annyira kell tudnunk a dolgunkat, hogy semmilyen körülmény ne tudja megzavarni az éneklést, a tudatalattiból kell már jönnie. Ekkor bele lehet bújni a szép jelmezekbe, meglátjuk a díszleteket, és az egész egy varázslattá alakul. Ugyanakkor ez egy rendkívül fegyelmezett munka is.

A színház egészen más világ, mint mondjuk egy iskolai énekkar. Mit jelent itt kórusvezetőnek lenni?

Óriási felelősséget, bár a végső szót a karmester és a rendező mondja ki. Ezzel meg kell barátkoznom, eddig a kórusaimmal az én döntésem volt, hogy hogyan dolgozunk. Vagy esetleg egy olyan testhelyzetben kell énekelni, ami nagyon nem az énekesnek való, de azt is meg kell oldani. A kórustagoknak varázslatos munkájuk van a színházban. Mindig más, izgalmas, ebben nem lehet elfásulni. Nincs két egyforma előadás, mindig történik valami. Viszont családos emberként nem olyan egyszerű ez a rendszertelen élet, de az izgalma, szépsége olyan mákony, ami mindannyiunkat magával ragad és rabul ejt. Szerencsére a színházban dolgozók olyanok, mint egy nagy család. Itt mindenki egyformán fontos, a legnagyobb sztároktól kezdve a díszletmunkásokig.

A színház énekkara részt vesz a város zenei életében is. Szombaton például a Győri Filharmonikus Zenekarral lépnek közösen a színpadra, mit hallhatunk?

Idén egy különleges kirándulást teszünk egy olyan világba, ahol ritkán mozog az énekkar: a bel canto korszakból adjuk elő Bellini Norma című kórusoperáját. Nagy munka van a hátunk mögött, rengeteget éneklünk benne, ráadásul olaszul.

Zoljánszky Alexandra

Fotó: Fehér Alexandra