Barakkba zárva – Életre ítélve, különleges kiállítás Győrben

Ezt a beszédes címet viseli az a rendhagyó kiállítás, amely a héten érkezett Győrbe, és szombatig tekinthető meg a Városháza téren. A Gulág szörnyűségeit egy barakk installáció belsejében idézik meg…

A kormány a 2015-2017 közötti időszakot Gulág Emlékévnek nyilvánította, a kiállítás ez alkalomból indult országos útjára. „Negyven évig elhallgatták azokat a borzalmakat, amelyeket a kommunizmus okozott, ezért sokan még ma sem ismerik például a Gulág történetét, ahová közel 800 ezer magyart kényszerítettek, és akik közül 200 ezren soha nem tértek vissza.” – fogalmazott dr. Somogyi Tivadar alpolgármester.

Hozzátette, ma már újra tanítható mindez, és a kiállítás helyszínéül is éppen azért jelölték meg a Városháza teret, mert erre sokan közlekednek, így a lehető legtöbben találkozhatnak a kiállítással.

Dr Kovács Emőke, a Gulág emlékév szakmai vezetője hozzátette, elsősorban a fiatalokat igyekeznek megszólítani a rendhagyó tárlattal. Ehhez hat egykori, ma is élő rab vállalta, hogy felidézi az embertelen éveket. A teljes egészében fa szerkezetű barakk installáció belsejében a Szovjetunióban töltött kényszermunka körülményei elevenednek meg. Az ablakok helyén kép-párokat láthatunk, amelyek a múlt és a jelen párhuzamára építkeznek.

A napjainkban készült fotókon a Gulágot túlélők és családtagjaik láthatók. A képeket kísérő feliratok nem csak a történelmi tényeket és a legfontosabb tudnivalókat mondják el, de a képen szereplő, ma már idős egykori fogvatartottak akkori élményei, tapasztalatai, szubjektív emlékei teszik megfoghatóvá az eseményeket.

Iván bácsi elbeszélése szerint például a bányászmunkában az volt a jó, hogy ott mindig csak mínusz 10 fok volt. „Miközben a tárnákban dolgoztak, az egyik kirobbantott jégtömbben egy nagy, fagyott halat találtak. A szovjet illetékesek szakértőt hívattak a becslésük szerint sok ezer éves lelethez. Mire a régész odaért, az éhes rabok tüzet raktak, megfőzték és megették a halat. A kutatók már csak a gerincét tudták elvinni.”

Papp Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter