Barokkra hangolva

Győr+
2019.08.09. 10:00

A hétvége a barokk kor megidézésével telik Győrben, idén már hat helyszínen várják kultúrtörténeti utazásra az érdeklődőket. A 27. Barokk Esküvő rendezvénysorozat péntek délutántól vasárnap estig kínál látványos, izgalmas programokat az egész család számára a belvárosban.

A 27 év alatt sokat fejlődött, változott a rendezvény. A szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont célja, hogy megmutassák, hogyan élnek tovább a kor értékei és hagyományai napjainkban. Teszik ezt elsősorban a zene és a képzőművészet eszközeivel.

„Nagy álmunk vált valóra azzal, hogy megszervezhettük a hőlégballonos függeszkedést” – mondja Koczor Ágnes szervező, igazgatóhelyettes, akit az esemény újdonságairól kérdeztünk. Kevesen tudják ugyanis, hogy 1784-ben Győrben volt az első sikeres próba, amikor „gyulladó levegővel töltött golyóbis” emelkedett a magasba. Ennek emlékére lesz lehetőség hőlégballonozni a Dunakapu térről felemelkedve, azoknak, akik előzetesen jegyet váltottak. Ugyanott egy kamarakiállításon mutatják be a történelmi eseményt, a gyerekek pedig kézműves foglalkozáson hőlégballont készíthetnek.

Új helyszín lesz a Barokk Kávétér a Baross utca–Kazinczy utca kereszteződésében, ahol bábjáték automaták, diafilmszínház, vásári komédia és koncert is várja a gyerekeket. Először lesz Barokk Gasztroshow Szarka Zsófival, a Győr+ Konyha receptjeinek szerzőjével, aki látványfőzést tart meghívott vendégeivel vasárnap 11.30-kor, az Apátúr-ház előtti színpadon.

Tavaly nagy sikert aratott, idén új programmal érkezik a Baross útra a Barokk Aurora FolkGlamour performansz, bemutatva a népművészetet és az esküvői szokásokat.

A Széchenyi téren ismét Barokk kertben sétálhatunk, formára nyírt növények és virágkompozíciók között. A kert közepén egy filagória áll, ahol programokat tartanak, szombaton 10 órakor például a Terményáldásnak ad helyet, amely során ökumenikus szertartás keretében áldják meg a terményeket.

Látványosak lesznek a barokk jelmezes felvonulások, statiszták beöltözve, köztük zenészek, táncosok, zászlóforgatók vonulnak végig a városban, pénteken, szombaton és vasárnap is toborozva a programokra a járókelőket.

„Ami a 27 év alatt nem változott, az az esküvői igen, amelyet természetesen korabeli ruhában mondanak ki a párok” – hangsúlyozta Koczor Ágnes. Szőke Hajnalka és Krausz Attila szombaton 20 órakor a Radó-szigeten, barokk ceremónia keretében fogad örök hűséget egymásnak a közönség előtt.

Részletes program ITT.

Forgalomkorlátozás lesz a Barokk Esküvő idején, erről bővebben ITT!

Földvári Gabriella

fotó: Marcali Gábor