Győr+
2016.06.19. 08:10

Bécsben is jól teljesített a győri Kovács Margit Általános Iskola csapata

A győri Kovács Margit Általános Iskola csapata június 16-án nemcsak városát és megyéjét, hanem hazánkat is képviselte a Burgenlandi Polgári Védelmi Szövetség által rendezett Gyermek Biztonsági Diákolimpia országos döntőjén, immár tizedik alkalommal.

A Gyermek Biztonsági Diákolimpia egy játékos, interaktív vetélkedő negyedik osztályos diákok számára, ahol az egyes tartományok győztes csapatai indultak a tegnapi országos versenyen. A sportközpontban rendezett olimpián induló tizenkét csapat közül a győri Kovács Margit iskola csapata egyetlen külföldi vendégként vett részt.

A győri csapat már a június elsején rendezett tartományi döntőn, Oberwartban is nagyon szépen szerepelt, így kaphattak meghívást a bécsi országos versenyre, amely közös tánccal, énekléssel és az olimpiai láng meggyújtásával kezdődött. A viadalon érdekes feladatokat oldottak meg az osztályok.

A kerékpáros és közúti közlekedéssel kapcsolatos ügyességi feladatokban, a segélyhívókkal kapcsolatos kérdésekben kellett jeleskedni, de ismerni kellett az egyes veszélyes anyagok szimbólumát is, amelyet kocka segítségével raktak ki a diákok. A gyerekek a puttonyfecskendővel való célbalövést és a falmászást is nagyon élvezték. A feladok közötti szünetekben sztárfellépők és egy világbajnok kerékpáros ügyességi bemutatója szórakoztatták a diákokat.

A végig nagyon szoros versenyen komolyan küzdöttek a győri gyerekek, de a nagy izgalom miatt épp a legjobban begyakorolt versenyszám, a veszélyesanyag-szimbólum kirakása sikerült a kevésbé. A gyerkőcök az izgalmas verseny végén az összesített eredményhirdetésen a nyolcadik helyen végeztek.

A győri diákcsapat az utóbbi tíz évben mindig sikeresen szerepelt az osztrák versenyeken, két alkalommal első helyezést is elérve az országos döntőn.

A diákok lelkiismeretes felkészítője Csepi László tűzoltó ezredes, a győri katasztrófavédelmi kirendeltség polgári védelmi felügyelője és Hanaszekné Grundtner Éva, a győri Kovács Margit ÁMK tanárnője volt, akik évről évre részt is vesznek a gyerekekkel a diákolimpia versenyein. A két felkészítő szakember munkáját 2015. november 9-én, a Burgenland Tartományi Polgári Védelmi Szövetség közgyűlésén értékes elismeréssel díjazták és köszönték meg.

Katasztrófavédelem