Győr+
2017.03.21. 21:03

Bedi Eszti-emlékdíjjal ismerik el a győri kulisszák mögött dolgozókat

Díjat alapított a tavaly elhunyt Bedi Eszti emlékére Venczel-Kovács Zoltán színművész és Tóth Zoltán fotós. Azokat szeretnék kitüntetni, akik a Győri Nemzeti Színház és a Vaskakas Bábszínház kulisszái mögött dolgoznak, s akik nélkül egyik este sem mehetne fel a függöny.

Bedi Eszti, a Győri Nemzeti Színház rendezőasszisztense, súgója, a színház emblematikus kollégája tavaly augusztusban ment el közülünk. Mindene volt a színház, rengeteget tett azért, hogy a nézők estéről estére jól érezzék magukat, s közben a színfalak mögött is minden rendben menjen. „Azoknak szánjuk az elismerést, akik a háttérben dolgoznak minden nap azért, hogy mi színészek a rivaldafényben állhassunk“ – mondta el Venczel-Kovács Zoltán a Facebookra feltöltött videóban.

A színésszel nem csak kollégák voltak, hanem jó barátok is, ahogy Tóth Zoltánal is, számos kezdemenyezésben vettek részt együtt, például ők a Tartalmas tábor életre hívói.

Elmondták, két olyan győri intézmény háttérdolgozóit szeretnék díjazni – a Győri Nemzeti Színházét és a Vaskakas Bábszínházét – melyeket Eszti otthonának tekintett.

Nyolc csoportra szedték a színházi tárakat: hang, világosító, fodrász, öltöztető, díszítő, kellék,valamint a súgókat-asszisztenseket és az ügyelőket szedték csokorba. A csoportokból egy-egy nevet sorsoltak, ők a jelöltek, akik neveit hétfőn, sajtótájékoztatón árulják el. A bejelentést követően kisfilmek készülnek róluk, ahol a közönség megismerheti a munkájukat, s szavazás útján dönthetnek, ki kapja az első Bedi Eszti-emlékdíjat, melyet június 12-én, egy gála keretében adnak át.

 

Z. A.

Fotó: Piroska Klesitz Photography