Győr+
2017.02.03. 19:04

Bemutatták a Traviatát a győri Nemzeti Színházban

A színházi társulatok életében mindig ünnep egy opera bemutatója, szombaton pedig újra ünnep volt a városban: a Győri Nemzeti Színház Verdi Traviátáját tűzte műsorra. A műfaj egyik ékkövét Szűcs Gábor rendezi, aki két évvel ezelőtt nagy sikerrel vitte színpadra a nagy zseni, Mozart A varázsfuvoláját is.

Giuseppe Verdi legnépszerűbb operája, a Traviata igaz történeten alapul: a zenei műben ifj. Alexandre Dumas: A kaméliás hölgy című regényét dolgozta fel az olasz zeneszerző. Dumas főhősét a valóságban Marie Duplessis-nek hívták, a traviata olasz szó, melynek jelentése az útról letért (tra via) vagy tévútra került. A görög főhősnő 15 évesen került Párizsba, ahol divatáru-eladóként dolgozott, míg szépsége és kalandvágya meg nem nyitotta az utat számára az előkelő társadalmi rétegek felé, és egyike nem lett a francia főváros leghíresebb kurtizánjainak. Az úri közönség előtt mindig egy csokor kaméliával a kezében, vagy a keblére tűzött kaméliavirággal jelent meg.

 

 

A történet hatalmas botrányt kavart az 1853-as ősbemutatón, ezért Verdi egy századdal korábbra helyezte a cselekményt, ám úgy Magyarországon soha nem játszották. „Miután egy kurtizán a főszereplő, akibe beleszeret egy vagyonos ifjú, a darab számos társadalmi feszültséget hordoz, a szerelem, előítéletek, megbocsátás kérdéseit nagyon erőteljesen teszi fel ez a mű” – magyarázta Szűcs Gábor rendező, aki viszont a mába ültette át a Traviatát, mert szerinte nagyon korszerű a története ma is.

A rendező azoknak is ajánlja a művet, akik most ismerkednek az operák világával, „a Traviata talán a legjobb belépő”.

 

 

A háromfelvonásos darabot egyébként harmadszorra tűzi műsorára a győri teátrum, nem véletlenül, hiszen mesterműről van szó. A Kossuth-díjas Bede-Fazekas Csaba is sokadjára alakítja Germont György szerepét. „Pályafutásom során az olasz zeneszerző összes fontos baritonszerepét elénekeltem. Most találkozom negyedszerre ezzel a szereppel, s nagyon közel áll hozzám Verdi operája fülbemászó, már-már operetteket idéző dallamaival” – fogalmazott a magánénekes.

 

 

Győrött hagyomány már, hogy az opera-előadások néhány szerepében vendégénekeseket hallhat a közönség. Verdi Traviatájában több olyan nagyszerű művész is színpadra lép, aki nem először szerepel a Győri Nemzeti Színházban: Lőrincz Judit koloratúrszoprán a szintén Szűcs Gábor rendezte Varázsfuvolában már az Éj királynőjeként bizonyított, most kettőzött szereposztásban a főszerepet, Violettát énekeli. A Traviatában közreműködik a teátrum zenekara, énekkara és tánckara is, a zenekart Medveczky Ádám és Silló István dirigálják.

 

Fotó: O. Jakócs Péter

 

A Traviata próbáján a Győr+ Televízió stábja is járt, a felvételt megnézhetik a Kulisszák mögött február 6-i, 20.30 órakor kezdődő adásában.