Győr+
2017.05.06. 11:49

Bérlettel az állatkertbe: Gyere el, öt helyett ötvenszer!

Ünnepeljünk meg együtt fél évszázadnyi, „brummogást – csicsergést – makogást – üvöltést – sziszegést – nyávogást – huhogást – dorombolást – vonyítást – nyerítést – morgást – hápogást – röfögést – vijjogást – nyihogást – zümmögést – mekegést...” és persze a sok-sok közös élményt!

Az intézményünk idén május elsején ünnepelte fennállásának 50. évét. Az idei esztendő tehát jubileumi év az állatkert életében, amely alkalomból, sokféle programmal, rendezvénnyel, eseménnyel kápráztatja el az érdeklődőket az év során. Történetünk kezdetét jelentette, az első állatkert jellegű intézmény Győrben, amely 1962-ben a Püspökerdőben, az erdészet fatelepe mellett létesült. A vadaspark a Mosoni-Duna árterén jött létre abból a célból, hogy a hazai nagyvad-fajokat és ragadozókat bemutassa. Működésének az 1966-os árvíz vetett véget, melynek során az állatok nagy része elpusztult, néhányat pedig magánházakhoz telepítettek. A szomorú eseményt követően született meg az elhatározás, hogy Győrnek legyen egy új állatkertje. A Győr Városi Tanács VB elhatározásából 1967. május 1-jén adták át a „Május 1. Kultúrparkot”, ami két részből állt: Vadasparkból és Vidámparkból. Azóta a park rengeteg fejlesztésen ment keresztül, az ide látogató vendég világkörüli utazáson érezheti magát, megismerve távoli tájak élővilágát, az ottani kultúrát, és rengeteg szabadidős programon vehet részt.

 

 

Ebből a jeles alkalomból mi szeretnénk megajándékozni látogatóinkat egy különleges, új ajánlattal. A belépőjegyek mellett kialakítjuk az egyéves korlátlan bérletrendszert, melyet megvásárolva, az érdeklődők nyitvatartási időben bármikor és bármennyi alkalommal meglátogathatják a parkban lakó kedvenceiket. „Gyere el, öt helyett ötvenszer!” Hogy valóban szinte ajándékként tekinthessünk a bérletre, az idén, minden látogatónk rendkívül kedvező áron, összesen öt jegy áráért vásárolhatja meg. További előnyöket is élvez, aki bérletet vált, szinte VIP vendégként tekintünk rá. Elkerülheti a várakozást, ugyanis a bérlettel érkező látogatók azonnali bebocsátást nyernek a jegypénztárnál. Elsőként értesülhetnek a parkban történt eseményekről az állatkerti hírlevélen keresztül. Az idei évtől, ez lehet a legjobb ajándék, „bármikor az állatkertben”! A bérletünk kiváltásához egy igazolványkép leadása és a jegypénztárban kitöltött igénylőlap szükséges. Kérjük, hozza magával igazolványképét! A bérlet, nyitvatartási időben, a jegypénztárban vásárolható meg.

A másik meglepetésünk önöknek, egy különleges születésnapi arculat és egy kis időutazás lehetősége. Aki ellátogat a honlapunkra, és a felső sarkára kattint, az előtt kedves sztorik formájában legördül az életünk. A Püspökerdőtől egészen Zahira, a kis csimpánzunk születéséig végigkövethetik az állatkertünk néhol viharos, de egyben nagyon sokszínű történetét.

A bérletvásárlásról és felhasználásról további információk olvashatók az állatkert honlapján: www.zoogyor.com

Egész születésnapi évünkben, sok-sok izgalmas programmal és fantasztikus bemutatókkal várjuk látogatóinkat! Szülinapozzanak velünk idén!

 

Szöveg és fotó: Xantus-állatkert