Győr+
2011.11.23. 17:09

Böhn az új vezetőedző VIDEÓVAL

A Győri Audi ETO Klub elnöksége mai ülésén úgy határozott, hogy a 2011-2012-es Nemzeti Bajnokság, Magyar Kupa és Bajnokok Ligája sorozat végéig a norvég Karl Erik Böhn irányítja a klub női kézilabda csapatát.

Senkinek az érdeke nem sérül ezzel a döntéssel, a válogatott tavaszi programja lehetővé teszi Böhn foglalkoztatását- hangsúlyozta a döntést követő sajtótájékoztatón Kelecsényi Ernő, a klub elnöke. Hozzátette: a magyar kézilabdasport alapvető érdeke, hogy Győr a lehető legjobb eséllyel vegye fel a versenyt a Bajnokok Ligájának kupájáért.

A döntés előtt egyeztettek a Magyar Kézilabda Szövetséggel, mely hozzájárult ehhez az átmeneti megoldáshoz. Konkoly Csaba előző edzővel pedig tovább tárgyalnak arról, hogy vállal-e munkát az utánpótlásnevelésben.

A döntést a jelenlévők egyhangúlag szavazták meg. A végleges edző szerződtetése ügyében tovább tárgyalnak.

Kelecsényi arról is beszélt, hogy a válogatott élén ő is főállású kapitányt szeretne látni. Böhn mostani foglalkoztatása ideiglenes, s semmiben sem hátráltatja a női kézilabdacsapat érdekeit.

Kelecsényi azt is hangsúlyozta: Böhn megbízása ellen már korábban tiltakozó magyar csapatokkal szeretnék tisztázni a vitát.

– Karl Erik Böhn személyében a legjobb megoldást találtuk meg az idei szezonra. A szakembernek ugyanis magyarországi tartózkodása során lehetősége volt a játékosokat alaposan megismerni, amelyre alapozva a versenyszezon előttünk álló, fontos szakaszaira sikeresen felkészítheti a csapatot. A Győri Audi ETO számára ezen túl nemcsak a professzionális edzői szakmai tudást vettük figyelembe, hanem azt is, hogy a jelölt képes legyen a különböző nemzetiségű, élvonalbéli játékosainkból igazi nyerő csapatot formálni. A jövő nyártól munkába álló vezetőedzőnket is ezen szempontok alapján keressük – nyilatkozta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO klub elnöke.

– Az Audi ETO szakmai vezetése megtisztelő feladat számomra, hiszen Európa talán legjobb összetételű csapatának irányítását jelenti. Ez a tény egyben nagy felelősséggel is jár, de bízom benne, hogy a lányok sikeréhségét megfelelő szakmai munkával és jó csapatépítő módszerekkel párosítva rendületlenül tudunk együtt menetelni a szezon végéig – jelentette ki Karl Erik Böhn, új vezetőedző.

Karl Erik Böhn már a holnapi napon megkezdi munkáját az ETO kispadján a Kiskunhalas elleni bajnoki mérkőzésen.

Kapcsolódó videónkat megtekintheti ITT.