Győr+
2016.12.31. 19:58

Boldog új évet kívánunk mindenkinek!

Eljött ez a nap is, magunk mögött hagyjuk 2016-ot, minden keserűségével, tragédiájával, na meg persze a jó eseményekkel és vidám pillanatokkal is. Mi más maradna, mint hogy minden olvasónknak boldog új évet kívánjuk?!

Sok minden történt 2016-ban, felidézni is nehéz lenne, inkább nem is tesszük. Történtek olyan események, amelyek megrázták az egész világot, az egész országot, amelyek alapjaiban felforgattak mindent. Ellenpólusként számos remek pillanat, program, találkozó, fejlesztés, segítség is itt volt mindenkivel az elmúlt esztendőben. Talán érdemes lesz majd összegzést végezni, azonban ma este még ne foglalkozzunk ilyesmivel.

Ki ki vérmérséklete szerint ünnepeljen, vagy beszélgessen a barátaival, szeretteivel ma este, tegyen fogadalmat, vagy csak álmodozzon, szinte mindegy.


Csendüljenek a poharak éjfélkor arra, hogy 2017-et is végigcsináljuk!

 

A Győr+ Média pedig köszöni olvasóinak, nézőinek és hallgatóinak hogy velünk voltak az elmúlt évben és számítunk Önökre továbbra is! 🙂 Boldog, egészségben, szeretetben és békében gazdag új évet kívánunk!