Borkai Zsolt és Várszegi Asztrik kezdte a levendulaaratást
Várszegi Asztrik főapát és Borkai Zsolt polgármester aratta le az első levendulatöveket Pannonhalmán, az apátság gyógynövénykertjében. Ezzel az ünnepélyes eseménnyel vette kezdetét a Pannonhalmi Levendulahetek rendezvénysorozat.
A Pannonhalmi Főapátság hagyományteremtő szándékkal június 22-én nyitotta meg a Pannonhalmi Levendulahetek elnevezésű programját, mely a levendula virágzásának, s részben aratásának idejével esik egybe.
A rendezvény nyitónapján Várszegi Asztrik főapát és Borkai Zsolt polgármester kezdte a levendulaaratást, ők vágták le az első töveket.
Szent Márton hegyén évszázados hagyományai vannak a levendulatermesztésnek. Az itt élő bencés szerzetesek többek között olajat, teát, szappant, krémeket készítenek a sokoldalú gyógynövényből. Tudásukat az apátság vendégeivel is megosztják, terveik szerint minden évben lehetőséget biztosítanak arra, hogy a látogatók közelebbről is megismerkedhessenek a levendulával.
Július 10-ig naponta önállóan és ingyenesen látogatható a Levendula-lepárló műhely, ahol a lepárlás menetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A Gyógynövényházban tablók mutatják be a hagyományos kolostori gyógynövényeket, ezek hatásait és a kolostori gyógyászatot.
A rendezvény ideje alatt naponta 13.30-tól az apátsági levendulatermesztés történetének, a levendula felhasználásának rövid ismertetését hallgathatják meg a látogatók, majd levendulaolajos üvegeket díszíthetnek különféle technikával, de saját illatpárnát is varrhatnak, hímezhetnek.