Búcsúzni szépen, okosan

Pátkai Balázs, a Győri Balett Harangozó-díjas magántáncosa nemzeti ünnepünk alkalmából vette át a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést. A karizmatikus művész 1992 óta a társulat magántáncosa, és 2007-től Örökös tagja. Eszmélésének története egybeesett az együttes újraéledésével. Most búcsúzik és kíváncsian várja, milyen lehetőségekkel kínálja meg az élet.

Az idei évaddal búcsúzol a győri társulattól. A mostani szakmai díjaddal tekinthetjük úgy, hogy lezárod a táncos 36 évedet?

Erre így még nem gondoltam, de tény, hogy a díj egybeesik a nyugdíjba vonulásommal. Egész életemben nagy alázattal álltam a pályámhoz, ezt a díjat is a helyén tudom kezelni. Elégedett ember vagyok, mindig sokat adtam a közönségnek, örülök, hogy ezt most kívülről is elismerték.

1992 óta vagy a Győri Balett magántáncosa. Ez a 25 év mit jelent számodra?

Egyéne válogatja, hogy ki meddig bírja táncosként, milyen tervei vannak még az életre. Az igazgatónk, Kiss János találóan a pályánkat mindig az élsporthoz hasonlítja. Fizikailag ebben tönkre lehet menni. A kor és a genetika határok közé szorít bennünket, vannak nálam idősebbek, akik még most is aktívak, de vannak fiatalabbak, akik már rég nem tudnak táncolni. Hogy az évek alatt ki mennyire használódik el, azt sok minden meghatározza. Fontos a tudatosság, hogy tisztában legyünk saját fizikai, lelki korlátainkkal.

A tönkremenés – ezt a szót használtad. Ez egy természetes velejárója a szakmádnak?

Igen, hihetetlenül feszítjük a húrt. Egy táncos feléli a testét. Ugyanúgy, mint az élsportban, itt is mindig a maximumot kell hozni, és ha nem vagy elég tudatos, a test visszabüntet azért, ha nem bánsz vele jól. Nagyon fontos a helyes életmód, a táplálkozás, folyamatosan edzeni kell.

Túl vagy egy gerincsérven, számos kisebb nagyobb lábműtéten, a nőkkel talán nem bánik ennyire keményen ez a hivatás. Példa erre számos kollégád, akik szülés után is tudják folytatni. Kapnak egy második lehetőséget.

Ez igaz, de én nem azért hagyom abba, mert már nem tudok táncolni, hanem mert harminchat év bőven elég volt ebből. Fontosnak tartom fölállítani az életben a helyes arányokat, szeretnék most már mással foglalkozni, hiszen annyi szép dolog van még az életben! A sérülések a túlterhelés miatt jöttek elő, ezzel együtt mindannyian megtanulunk a fájdalommal együtt élni, így ismerjük meg korlátainkat.

A korlátokat feszegeted, szeretsz veszélyesen élni, az interjúra is egy hatalmas sport- túramotorral érkeztél…

Igen, vannak olyan sportok, amelyek a sérülések miatt nem ajánlottak egy táncosnak, ide tartozik a motorozás és a síelés. De már diákkoromban is robogóval jártam, aztán tizenöt évvel ezelőtt beleszerettem ebbe a nagymotorba. A Győri Balett művészeti vezetőjét, Velekei Laci barátomat is megfertőztem ezzel, tavaly már együtt mentünk túrázni. Van egy újabb őrületem, tavaly elkezdtem siklóernyőzni. Az is egy igazi adrenalin bomba!

Volt szerencsém végigkísérni a pályafutásod, sokat változott a fizikumod, jóval erősebb lettél, ez is egy tudatos döntésnek köszönhető?

Ha megnézel egy klasszikus balettot, ott a férfi táncosok vékonyabb testalkatúak. Én is ilyen voltam. Huszonévesen Rómeót és Don Josét táncoltam. Ezek a szerepek nagyon hitelesen visszaadták az akkori ösztönös énemet. Aztán elkezdtem edzeni, így nemcsak a fizikumom erősödött látványosan, de a szerepek is változtak. A romantikus, hős szerelmes figurákat felváltották a csábító, csibészesebb figurák. Nagy szerencse is kellett hozzá, hogy ezt egy koreográfus hasonlóképpen meglássa bennem. Életem egyik adománya, hogy 2009-ben Robert North – szal dolgozhattam együtt. Eltáncolhattam a Halált, majd a Kakast, Christopher Bruce koreográfiájában. Ezek a szerepek is az akkori önmagamat adták vissza.

Az utóbbi évek legsikeresebb koreográfiájában, Zorba szerepét hova sorolod?

Ifj. Harangozó Gyula koreográfiájával és címszerepével, Zorbával negyvenévesen találkoztam. Mindenképpen mérföldkő, hiszen ez az életigenlő figura, most is él bennem és tanít. Utat mutatott, hogy mikor kell elengedni egy hosszú történet, megtanított, hogyan kell tovább lépni. Tudod, nem is olyan egyszerű lezárni 36 évet. Itt a Győri Balettnál a fiatalok között már öregnek számítok, miközben a színház falain kívül az életben 43 évesen újabb lehetőségek nyílnak meg számomra. Rájöttem, mennyi minden áll még előttem. Ezt a kettősséget nem olyan egyszerű feldolgozni. Ebben segített Zorba szerepe. Várom az élet további folytatását.

Az utódodat már megtalálták a társulatban?

Már nincs ilyen. A világ annyit változott, hogy nincs arra szükség, hogy valaki húsz évig szólót táncoljon. Ez nem olyan, mint 1992-ben, amikor elkezdtem a kemény társulati munkát, aztán pár év múlva már kettőzött szereposztásban eltáncolhattam Demcsák Ottó szerepeit, amitől akkor meg is ijedtem, ugyanakkor óriási megtiszteltetés volt számomra.

Az élet folytatódik, hogyan készülsz az elkövetkezendő 50 évedre?

Remek tervekkel! Két éve végeztem Budapesten egy gyógy- és sportmasszőr képzést, akik fogékonyak a társulatnál erre, azokat tanácsaimmal segítem, illetve fizioterapeutaként dolgozom majd itt. Emellett a Rómeó és Júliában Capulet szerepében még láthat a közönség.

Farkas Mónika

Fotó: Marcali Gábor