Győr+
2014.11.21. 08:02

Buszjárat Nagymegyer és Győr között

Szombaton indul a tesztüzem

 

2014. november 22-től, szombattól menetrendszerinti buszjárat tesztüzeme indul Győr és a szlovákiai Nagymegyer között. Munkanapokon 6-6, hétvégén és ünnepnapokon pedig 2-2 járat szállítja majd az utasokat oda-vissza. A buszok Győrben tíz helyen – például az egyetemnél, a Honvéd ligetnél és az ETO Parknál – is megállnak majd, és érintik a két végpont közé eső településeket is, úgy mint Medve, Balony és Csilizradvány. A menetidő körülbelül 45 perc lesz.

A hazánkat és északi szomszédunkat összekötő főútvonal ellenére eddig nem volt megfelelő közösségi közlekedés, így hiánypótló kezdeményezésről beszélhetünk. A menetrendet úgy tervezték meg, hogy az kiszolgálja az ingázó munkavállalók és diákok, valamint a turisták igényeit is. A jegyárakat a hasonló távolságú vonalakéhoz igazodva határozták meg.

Nagymegyer és Győr önkormányzatai a Magyarország – Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében, közösen valósítják meg a „Nagymegyer-Győr menetrendszerű retúr buszjárat kialakítása az idegenforgalom és a foglalkoztatottság támogatása céljából”című projektet. A buszok működtetése és a sofőrök fizetése Nagymegyert terheli, a kisalföldi megyeszékhely a járatok népszerűsítését és a városi utastájékoztató rendszer bővítését vállalta.