Buszmegállóban verekedett Győrben – látott valamit?

Győr+
2019.06.29. 11:05

A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik.

A Győri Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 08010/1889/2019. bűnügyi számon garázdaság bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást. A bűncselekmény Győrben, a Tihanyi Árpád úton lévő autóbuszmegállóban történt 2019. május 23-án 17 óra 5 perckor.

Korábbi információk szerint egy férfi – eddig tisztázatlan okok és körülmények között – előzetes szóváltás nélkül egy alkalommal a nála lévő tonfával megütött egy lányt, aki ennek következtében megsérült. A rendőrség keresi azt a férfit, illetve minden szemtanút, aki a fenti napon a buszmegállóban tartózkodott és a bántalmazást látta.

A Győri Rendőrkapitányság kéri mindazon szemtanúk jelentkezését, akik a bűncselekményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek, jelentkezzenek a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelenségük megőrzése mellett hívják a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

Forrás: police.hu