Győr+
2018.07.02. 13:23

Célegyenesben: kezdődik a győri U18-as atlétika Európa-bajnokág

Július 4-én, szerdán az ünnepélyes megnyitóval és a tesztversenyekkel elkezdődik Győrben, az Olimpiai Sportparkban az U18-as atlétika Európa-bajnokág. A junior korosztály kontinensviadalának rendezési jogát két évvel ezelőtt nyerte el Győr. Rieti is pályázott, az olasz város végül a 2020-as kiírást kapta meg.

Borkai Zsolt polgármester a győztes kihirdetésekor elmondta, hogy Győr hagyományosan kiváló helyszíne nemzetközi sporteseményeknek, és örömteli, hogy a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) épült új atlétikai központ egy évvel később Európa legjobb fiatal atlétáit láthatja vendégül.

„A győri létesítmény, a városvezetés, a helyi munkatársak, önkéntesek hozzáértése és segítőkészsége is biztosíték arra, hogy minden idők legjobb korosztályos Európa-bajnokságát rendezze meg Győr. A résztvevők közül mindenkinek leesett az álla a csodálkozástól, amikor látták, hogy milyen körülmények között versenyezhetnek, lakhatnak a fiatalok. Szerintük ez az Eb etalonként kerül be a sportág történelemkönyvébe” – mondta Rutkovszky Ede, a Magyar Atlétikai Szövetség ügyvezető igazgatója, az Eb versenyigazgatója. Hozzátette, ötven ország sportolóit láthatja a közönség, egyedül Lichtenstein nem indít versenyzőt a kontinentális szövetség tagországai közül. Oroszország hivatalosan nem vehet részt a viadalon, de sportolói közül többen is ott lehetnek a mezőnyben. A nevezési határidő június 25-én járt le, így végleges a létszám, 1.063 sportoló küzd majd a különböző számokban az érmekért. A fiatalokkal 458 csapatkísérő érkezik az Olimpiai Sportparkba. Magyarországé a legnépesebb küldöttség 68 atlétával, Németország 54, Törökország 52, Spanyolország 50 fiatal tehetséggel képviselteti magát.

„A legnépesebb versenyszám a női 100 méteres síkfutás, ide ötvenen neveztek, női 800 méteren negyvenhatan állhatnak majd rajthoz a selejtezőkben. A férfi 110 méteres gátfutás mezőnye is sűrű, itt negyvenen küzdenek a minél jobb helyezésekért. Ebben a számban egyébként a legutóbbi Eb-n, Tbilisziben, két évvel ezelőtt magyar siker született, akkor Eszes Dániel nyakába került az aranyérem” – mondta Rutkovszky Ede.

A verseny szervezésében óriási segítséget nyújtanak a szövetség szakembereinek az Olimpiai Sportpark és a GYAC munkatársai, edzői, versenyzői. „Azok a GYAC-os versenybírók, akik az EYOF-on is részt vettek, az Európa-bajnokságon is közreműködnek. Az egyesület fiatal sportolóira önkéntesként számíthatunk az eseményen. A megnyitó napján, 4-én tesztversenyen próbálhatják ki a pályákat, és az időmérő rendszert az indulók, aztán 5-én 10 órakor beindul a nagyüzem, és 8-án estig tartanak az Eb versenyei. Belépőjegyeket elővételben a www.eventim.hu internetes oldalon válthatnak a nézők” – mondta Kiss Dániel, a Győri Atlétikai Club edzője.

Győrt négy fiatal képviseli a kontinensviadalon. Rajthoz áll a GYAC-ból Farkas Roland két tanítványa, Répássy Hanna és Simon Virág. Előbbi 800 méteren, utóbbi 200 méteres síkfutásban és svédváltóban harcolta ki az Európa-bajnoki részvételt. A győri Futóbarátok tehetsége, a Hollósi László edzette Zatykó Luca 3000 méteren indul, míg a GYAC-os Lendvai Lucát 1.500 méteren tartalékként nevezték. A győri eseménnyel a Magyar Atlétikai Szövetség az első olyan európai szervezet az 51 tagország közül, amely legalább egyszer minden korcsoport számára rendezett már kontinensviadalt, beleértve a fedett pályás és szabadtéri Európa-bajnokságokat is.

 

Fotó: Marcali Gábor