Győr+
2015.05.14. 16:54

Családi nap a Ménfőcsanaki Petőfi iskolában

Az elmúlt szombaton harmadik alkalommal került sor a családi napra a csanaki iskolában.

. Igazi májusi színes kavalkád fogadta a Kisdobos úti épület udvarán, és osztálytermeiben az idelátogató szülőket, gyermekeket, és hozzátartozókat.

 

 

Az iskola tanulóinak műsorával és Takács Tímea önkormányzati képviselő köszöntőjével kezdődött a rendezvény. Ezt követően több program közül választhattak a gyerekek: íjászat, ugráló vár, arcfestés, kyokushin karate bemutató, lovas kocsikázás, játszóház, és még sok érdekesség. A családi, baráti közösségek az ebédről is gondoskodtak, hiszen a bográcsokban halászlé, gulyás főtt. A programok és bemutatók önkéntes felajánlással történtek, hiszen minden résztvevő valamiképpen kötődik a Petőfi iskolához.

 

 

A szervezés, előkészület, megvalósulás az iskola szülői munkaközösségének, tantestületének, technikai dolgozóinak közös összefogásának eredménye, és sikere. A jelentőségét növeli az a tény, hogy a tanuló létszám nagymértékben nőtt, így azon családok száma is, akik a Petőfi iskola közösségéhez tartoznak. Ez a rendezvény a csodálatos természeti környezetben rendkívül jó alkalom arra, hogy összetartó közösséggé kovácsolja a Petőfis diákokat, családokat, és pedagógusokat.

 

Fotó: Stoller László