Csepelen és Bagdadon át vezetett az útja Győrbe

Az emberek aszerint is két csoportra oszthatók, hogy könnyen vagy nehezen teremtenek kapcsolatot másokkal. Patka Barnabás az előbbi csoportba tartozik, mert szerinte a mosoly a legrövidebb út két ember között. Az elmúlt hét évben már Győrben szerzett új barátokat, hiszen nyugdíjasként a megyeszékhelyet választotta, és azt találta, amit keresett: kellemes környezetet és barátságos embereket. Előtte élt Bagaméron, Ózdon, Csepelen, Németországban és Irakban is, s ahol sok munkát és összetartó közösséget talált, ott mindig jól érezte magát.

Nem volt egyszerű összehozni a beszélgetésünket, mert Patka Barnabás a most készülő, új Robin Hood filmben statisztál. Az alkotásnak Leonardo DiCaprio az egyik producere, a főbb szerepekben pedig Jamie Foxxot, Taron Egertont és Ben Mendelsohnt láthatjuk jövőre. A film a sherwoodi útonálló eredettörténetét mutatja be, amelyben Patka Barnabás is feltűnik majd. A filmek és reklámfilmek világába három évtizeddel ezelőtt csöppent bele. Erről már a szerkesztőségben mesél nekem, hiszen ott találkozunk. Az előtérben letámasztja kerékpárját, ami elengedhetetlen eszköze a győri mindennapoknak. Adyvárosban rendszeresen látható, ahogy jellegzetes fejfedőjében teker és mosolyogva integet, ha ismerőssel találkozik.

Az a fajta beszélgetőtárs, akiből nem kell harapófogóval kihúzni a válaszokat. Megállás nélkül mesél, és mindezt úgy teszi, hogy látom magam előtt életének állomásait. Az általános iskolát a Hajdú-Bihar megyei Bagaméron végezte, de középiskolába már Ózdon járt, ahol eseménydús éveket töltött. Ipari iskolában tanult, ezzel párhuzamosan pedig levelező tagozaton végezte a gimnáziumot. „A nap minden óráját kihasználtam” – mondja és büszkén mesél arról, hogy a tanórákon kívül mivel múlatta az időt. Középpályás poszton rúgta a bőrt az ifjúsági NB I-ben, de a labdarúgás nem elégítette ki a sport iránti szenvedélyét, így a tornát is kipróbálta. „Rengeteget gyakoroltam korláton, gyűrűn és nyújtón” – mondja, és mutatja a mozdulatokat.

De aki annyi energiával rendelkezik, mint Patka Barnabás, annak még több mozgásra van szüksége. Kollégistaként beválogatták a néptánccsoportba is, ahol szintén felejthetetlen éveket töltött. Az Ózdi Kohászati Művek néptánccsoportjával országos megmérettetéseken is szerepelt, de közben a világot jelentő deszkákról a magasba vágyott. Keddenként ejtőernyős oktatásra járt és annál a Hüse Károlynál tanult, aki érdemes sportoló és aranykoszorús katonai ejtőernyős volt.

A középiskola után bevonult, majd Csepelre került, ahol forrasztár és hengerész-képesítést szerzett. Közben munkába állt a Csepel Műveknél, ahol megtalálta, amit keresett, rengeteg tennivalót és egy közösséget, amely hamar összekovácsolódott. „A kohászok összetartó emberek, nem tudtunk meglenni egymás nélkül” – mondja és elmosolyodik. „Por, füst, gáz, meleg, ez is a kohászat” – teszi hozzá és megtörli a homlokát, érzékeltetvén, hogy micsoda hőség volt az üzemben. Még most is minden mozzanatra emlékszik, mi hány fokon olvad, hogyan helyezkedtek el a kokillák az üzemben és milyen munkafázisok szigorú sorrendjét kellett betartaniuk.

A kohászat 1966. január 21-én öntötte formába végleg az életét, amikor egy csepeli kultúresten találkozott későbbi feleségével. „Az első pillanatban láttam, hogy a feleségem lehet” – mondja távolba révedő tekintettel. Jól látta, hiszen Ilonával összeházasodtak, egy lány és egy fiúgyermekük született. „Minden nap száz puszi, ilyen voltunk az életünk” – meséli Patka Barnabás, hogy milyen mérhetetlen szeretetben éltek a feleségével. Aztán könnybe lábad a szeme és perceken keresztül csendben nézzük egymást. Összekulcsolja kezeit, mintha zárt tenyerében őrizné felesége emlékét, aki január negyedikén hunyt el.

A nyolcvanas évek elején vesszük fel újra a fonalat, amikor is egy újsághirdetés útján jutott ki Irakba. Már az első körben utazhatott volna Bagdadba, de akkor túl gyorsnak találta a tempót, hiszen két hét múlva indult a repülő. Akkor nem élt a lehetőségekkel, helyette a Szellőző Műveket választotta, majd egy évre rá, miután felmérték a tudását, áttette székhelyét az iraki fővárosba. „Nem felejtem el a neveket, annyira hozzánőttem a munkatársakhoz” – mondja és felidézi Kálmán alakját, akivel Bagdadban, a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártó cégéhez kerültek. „Tényleg első osztályú légtechnikai szerelők vagytok?” – elsőként ezt a kérdést szegezték nekik az új munkatársak. Mivel Patka Barnabás főként a kohászatban szerzett komoly tapasztalatot, a kérdés őt is éppúgy meglepte, mint kollégáját. Miután a kirendeltség vezetője haza akarta küldeni őket, pár napjuk maradt, hogy bizonyítsanak. A gyár területén, több száz kilométer hosszú csőrendszert kellett szigetelniük és héjazniuk. „Nem mennek maguk sehova, itt van a helyük” – ezt mondta a vezető, miután szembesült precíz és odaadó munkájukkal. A társa két hónap után hazatért, Patka Barnabás pedig másfél évet töltött el Irakban.

De dolgozott Ulmban és Stuttgartban is, a kétezres esztendők elején pedig vegyesboltot üzemeltettek Csepelen. A lánya és két unokája után jöttek Győrbe hét évvel ezelőtt. Azóta rengeteg barátság szövődött, Patka Barnabás pedig rendszeresen megtalálható az adyvárosi Barátság Sportparkban. Az asztalitenisz elengedhetetlen része mindennapjainak, így, ha találkoznak vele, játszanak egy mérkőzést és kérjék meg, hogy meséljen. Annyi érdekes történet van még, amit megoszthat másokkal.

Kaszás Kornél

Fotó: Marcali Gábor