„Csinibaba nevess felém”

Minden idők egyik legsikeresebb magyar filmjének színpadi változatát a Győri Nemzeti Színházban mutatják be először nem kis procedúra után szombaton. A darab rendezőjét, Kszel Attilát kérdeztük.

Nem ment simán az előkészítés, meséljen erről!

Egy hónappal a próbák kezdete előtt tudtam meg, hogy én rendezem. Vitás körülmények között láttunk neki a próbáknak. Nagyon rövid időnk volt, de ezt pótolta az emberek lelkesedése. Azt hiszem, sikerül a szövegkönyv legelőnyösebb formáját megmutatnunk. Remélem, eljut a nézők szívéhez, hangulatához és szeretni fogják.

Várható, hogy össze fogja hasonlítani a közönség a darabot a filmmel. Mennyire párhuzamos a „forgatókönyv”?

Ez egy zenés visszarévedés: megpróbáljuk behozni a ’60-as évek hangulatát. Elsősorban az érzéseket, emberi oldalát mutatjuk meg: milyenek lehettek apáink, amikor szerettek? Nem akartunk csalódást okozni a filmrajongóknak sem, ezért számos olyan pillanat, íz, hangulat van benne, ami a filmben is, de mégsem akartuk lemásolni, nálunk nagyobb hangsúly van a zenéken, teljes terjedelemben mutatjuk be az ismert dalokat 18 táncossal, 32 zenésszel és kitűnően éneklő és táncoló kollégáimmal.

Napjainkra is rímelhet a darab néhány sora: ki mit tud, kisországtérkép, „dobbantás” külföldre… Mi hajlik át az akkori időszakból a mába?

Mindig van áthallás, ha keressük. Nem szeretem, amikor a napi politika becsorog a színpadra. Ez annál szentebb hely, hogy a hétköznapok mocskát befújja a szél. Az ember sokkal érdekesebb, mint a rendszerei, amit kitalál. Az emberséget, az álmokat kell keresni, mert ezek állandóak. Mindig az álmok viszik tovább a holtkorokat, ha az emberek mernek álmodni, elkezdenek az irányukba menni. És ha nem is érnek célt, legalább valamennyire elindultak. Mára azokat a beszólásokat, amik akkor huncutnak és merésznek számítottak, elpufogtatták. Ezt a vonalat ki kellett belőle venni, mert nem ízléses. Ha visszarévedünk, nem azokat a pontokat keressük, ahol bosszankodni tudunk, persze ezt is meg kell mutatnunk, de azt sem lehet mondani, hogy rossz volt minden. A kor zenéje például nagyon különös volt a zárt, szigorú rendszer miatt, ezért nagyobb figyelem fordult a dalokra. A szüleink is ezeket dúdolták, legtöbbjének a szövegét kívülről fújtam eddig is, hatalmas slágerek a Fogj egy sétapálcától a Különös éjszaka voltig.

Szinte mindenki játszik a darabban a társulatból. Hogy telt a feszített munkatempó?

Huszonhatan szerepelnek, nem csak kimondottan a musicalvonal. Nem udvarolni akarok a társulatnak, de kitűnőek a kollégáim. Olyan összeérett ez a társaság, mint ahogy Arisztotelész mondta: az egész több, mint a részek összessége. A rutin összeszorzódik, az alkotásra szánt időt lerövidíti. Tudtuk, hogy nehéz lesz, de nagyon akarta a társulat ezt az egészet. Az emberek pedig nagyon kíváncsiak az előadásra, mindenkinek megvan róla az elképzelése, mint a magyar fociról, lehetetlen lesz megfelelni egytől egyig a közönségnek. Pinceátlagot csinálni viszont értelmetlen.

„Nem lehet mindig tízest lőni” – mondta a Győr+ TV-ben.

Régebben versenyszerűen lőttem. Az különböztet meg a világbajnoktól, hogy te három kilencest lősz, ő meg csak egyet ront. Ebben is lesznek kilencesek, de összességében az olimpiai szintet meglőjük

Zoljánszky Alexandra

Fotó: Marcali Gábor