Győr+
2015.07.03. 12:04

Dal-híd a generációk között

Összefogni egy közös célért, sőt, több generációnak fogni össze – ritka jelenség a mai világban. A közösségi hálók egyikén mégis létrejött egy kezdeményezés, amely kézfogásra, találkozásra és közös koncertre hívja a győri Bartók Béla Zenei Általános Iskola mai és egykori diákjait, tizenévesektől a hatvanasokig.

A Rába partjáról Szigetbe költözött iskola a mai napig a „kodályi” hagyományokra építve folytatja az emelt szintű ének-zene oktatást. A zenei nevelés prófétája, Kodály Zoltán így fogalmazott: „Az ének a lélek megtartó ereje, azért van, hogy a szív el ne hervadjon.” Jól megtanulhatták ezt generációkon át az iskola diákjai, mert elhatározták: szeptembertől rendszeresen találkoznak és hidat építenek a generációk között a kóruséneklés segítségével.

A Bartók-iskolát 2008-ban a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolához csatolták, amelynek igazgatója – régi bartókos diák – Baross Gábor felkérte Hoffmann Lászlóné karnagyot a próbák vezetésére. Munkáját a hetente tartott próbákon az iskola jelenlegi karnagyai, Farnadi Tamara, Haui Lóránt és Molnár Gabriella is segítik majd. Biztató ez az összefogás, hiszen az iskolában ma is aktív és sikeres kórusélet zajlik, méltó módon a hagyományokhoz.

Baross Gábor igazgató szerint a kezdeményezés azért örömteli, mert bizonyítja, hogy a régi pedagógusok és a maiak is őrzik a „gyertyalángot”, vigyáznak az iskola családias, emberbarát és szeretetteljes légkörére. Az őszi dal-híd programra várja az öregdiákok jelentkezését Pió Márta, a program gesztora az Egykori győri Bartókosok FB oldalon vagy az iskola telefonszámán: 96/316-933.