Diákmunka: augusztus második felétől több lesz a lehetőség

Győr+
2015.07.04. 08:19

A pénzkeresési lehetőségen túl a szakmai tapasztalatszerzés miatt is dolgozik egyre több fiatal, augusztus közepéig azonban óriási a túljelentkezés, utána viszont „vadászni” kell a diákokra. Akinek sikerült egész szezonos munkát elcsípnie, jelentős összeget is kereshet.

Az utolsó tanítási nap óta egymás kezébe adják a kilincset a diákok a Pannon-Work Iskolaszövetkezet győri irodájában: sokan szeretnének dolgozni néhány hetet, jelenleg 15-20-szoros a túljelentkezés. A képet némileg árnyalja, hogy a fiatalok zöme 18 év alatti, akiknek sokkal nehezebb dolguk van a munkavállalás terén, a cégek ugyanis főként nagykorúakat keresnek. A szabály egyébként úgy szól, tanszünetben 15 éven felüliek dolgozhatnak, a 16. évüket betöltők pedig akár iskola mellett is vállalhatnak munkát, viszont amíg kiskorúak, éjjel nem.

A diákok nagy része konkrét elképzeléssel érkezik a szövetkezetekbe. Barti Diána, a Pannon-Work kirendeltségvezető-helyettese elmondta, a lányok körében továbbra is az adminisztrációs munkák a népszerűek, illetve nappal végezhető és a minimálbérnél többet kínáló feladatok. Utóbbira pályáznak természetesen a fiúk is: az alap bruttó 604 forint növekedhet például az éjszakás pótlékkal, és a fizikai, illetve a szaktudást igénylő munkák esetében is számíthatnak magasabb díjazásra.

 

 

Sokan keresnek hatórás elfoglaltságot is, de az ilyen lehetőség ritka, a cégek zöme nyolcórás műszakokba várja a diákokat. A túljelentkezésre visszatérve, Barti Diána beszélt arról is, az előző évekhez képest a szám nem riasztó, szélesedett a kínálat, több a munka és az iskolaszövetkezet. „A győri régió akkorát fejlődött az elmúlt években, hogy rengeteg lett a lehetőségük a diákoknak, s már a felnőttek tekintetében is inkább munkaerőhiányról beszélhetünk a térségben. A június–júliusi túljelentkezéssel ellentétben, az év többi részében dúskálhatnak a feladatokban a diákok, a piac ugyanis egyre inkább megbecsüli a fiatal munkaerőt” – hangsúlyozta a kirendeltségvezető-helyettes. Év közben közel 100 partnerrel dolgoznak együtt, nyáron pedig akár 150-re is felmehet a cégek száma. Országos szinten havonta 2.500 diáknak utal fizetést a Pannon-Work, a legmelegebb hónapokban ez a szám megduplázódik. Győrre az adatok körülbelül 15-20 százaléka jut.

Sokan nyaralásra gyűjtenek, tanulmányaik finanszírozására és családjuk támogatása miatt vállalnak munkát, utóbbiak év közben is. Arra még mindig számos példát látni, hogy a szülők unszolására érkeznek a kirendeltségekre a fiatalok, ahogy az egyik anyuka mondja, „minél előbb meg kell tanulniuk felelősséget vállalni, s a pénzt megbecsülni”. A diákmunkát statisztika is igazolja, az a hallgató, aki az egyetemi évei alatt munkát vállalt, kétszer olyan hatékonysággal tud elhelyezkedni a munkaerőpiacon, mint aki abszolút nem dolgozott. Többször előfordul, hogy az önéletrajzban feltüntetett diákmunkának utánajárnak a cégek, az iskolaszövetkezetnél érdeklődnek a dolgozni vágyó megbízhatóságáról. „Sok olyan eset is van, amikor még diákként bedolgozzák magukat egy vállalathoz, hogy az egykori diákból megbízó válik” – tájékoztatott Barti Diána.

Számos sikertörténetről tud beszámolni Malancsin Viktória, az UniWork elnöke is. Az általa képviselt iskolaszövetkezet a Széchenyi István Egyetem berkein belül működik, így elsősorban az egyetemistákra épít. A 2009-ben alakult szövetkezet a pénzkereseti lehetőségen túl szakmai tapasztalatszerzést is biztosít a munkavállalóknak, fontosnak tartják, hogy az egyetem mellett valamilyen tevékenységet folytassanak. A „Dolgozz, keress, nevess!” buzdítással kampányoló szövetkezet a meghirdetett állásokra perceken belül talál diákot, már vizsgaidőszakban emelkedik a lelkes fiatalok száma, akik inkább dolgoznának a diákhitel felvétele helyett. A lehetőségek bővülésén túl könnyebbséget hozott egy néhány napja megjelent jogszabályváltozás is, már passzív státusban lévő hallgatók is vállalhatnak diákmunkát. „Ez nagy előrelépés, ugyanis sokan azért halasztanak, mert nem tudják finanszírozni a tandíjat vagy a fenntartásukat” – mutat rá az elnök. A több mint 800 taggal működő szövetkezet segítségével tavaly 350 hallgató dolgozott, a partnercégek száma pedig már 30 fölé emelkedett. A gyorsaságon túl a megbízhatóság, a rugalmasság és a talpraesettség a döntő. A munkák egyharmada az intézményen belül történik, egyharmad a campus környékén működő vendéglátóhelyeken, a harmadik harmadot pedig külsős partnerek biztosítják.

Az egész nyáron nyitva tartó irodában a középiskolásokat is várják, és természetesen azon cégek előtt is nyitva állnak az UniWork ajtói, melyek felismerik, egy diák is lehet teljes értékű munkaerő.

 

Zoljánszky Alexandra

Fotó: Marcali Gábor