Diákok kísérleteztek

Győr+
2015.04.17. 19:40

Régiónk legnagyobb tudománynépszerűsítő rendezvényén, a Kísérletbazáron jártunk ma a Mobilisnál, ahol rádiós kollégáink is várták a helyszínen az érdeklődőket.

A II. Győri Tudományfesztivál idén is látványos kísérleteket ígért a látogatóknak, harminc középiskola izgalmas bemutatóit láthatták az érdeklődők.

 

 

A diákok által bemutatott kísérletnek kapcsolódnia kellett valamilyen formában a közlekedéshez, történjen az földön, vízen vagy levegőben, további feltétel volt, hogy saját fejlesztést kell előadni – tudtuk meg Mészáros Péter szakmai és módszertani vezetőtől.

 

 

A harminc csapat között nyolc győri volt, 2–2 kísérletező műhellyel mutatkozott be a Révai-, a Czuczor-, a Péterffy- és a Jedlik-iskola. Érkeztek csapatok többek között Budapestről, Csongrádról, Kaposvárról, Miskolcról, Mosonmagyaróvárról, Nyíregyházáról, Sopronból, Szombathelyről, Tatáról, Várpalotáról és Vácról is.

 

 

Minden csapat külön standon mutatta be a kísérleteit, s a rendezvény médiatámogatója, a Győr+ Média Zrt. is várta az érdeklődőket, rádiós kollégáink minden szakmájukkal kapcsolatos kérdésre válaszoltak, műsorvezetőnk, Orosz Sanyi pedig azoknak is közvetített elő adásban, akik nem tudtak kilátogatni a helyszínre.

 

Fotó: Marcali Gábor