Győr+
2016.09.10. 15:05

Diákok véleménye a nyári programokról

Megkérdeztük a Városi Diák Fórum aktív tagjait, hogy mi a véleményük a városunkban zajló nyári programokról.

Kamrás István, az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont tanulója szerint az önkormányzat a nyár folyamán is figyelt a fiatalok igényeire. Kiemelte a Well Hello és a Halott Pénz közös koncertjét, ami szerinte a nyár csúcspontja volt, ahol Győr fiataljai együtt mulattak. „Csordultig megtelt a Dunakapu tér, jó érzés volt együtt énekelni és táncolni több ezer korombelivel. Úgy gondolom, hogy a város a fiataloknak elérhető programok terén is folyamatosan fejlődik, ezért nagyon jó győri fiatalnak lenni!” – hangsúlyozta.

„Aki Győrben tölti a nyarat, garantáltan nem fog unatkozni” – kezdte élménybeszámolóját Lakos Anikó, a Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola tanulója. „Az elmúlt nyárban nekem nagyon tetszett, hogy mindig találtam magamnak elfoglaltságot a gazdag programlehetőségeknek köszönhetően. A győri önkormányzatnak hála, részt vehettünk a VDF-es társaimmal a Zánkán szervezett csapatépítő táborban, amely felejthetetlen élmény marad. Párommal és húgával ellátogattunk a Győrkőcfesztiválra, ahol kicsit mi is újra gyereknek érezhettük magunkat. Úgy gondolom, hogy a szabadtéri, ingyenesen látogatható koncertek is nagy népszerűségnek örvendtek – nem csak a fiatalok körében. Emellett fantasztikus élmény volt a Fröccsnapok estéin a Belvárosban császkálni a barátokkal. A színvonalas koncerteknek, előadásoknak köszönhetően, a nyárnyitó és nyárzáró események is minden évben emlékezetesek a városban élőknek és az ide látogatóknak egyaránt. Véleményem szerint Győr olyannyira bővelkedik szórakozási lehetőségekkel, hogy minden korosztály megtalálhatja a magának megfelelőt, és éppen ez benne a jó. Győr valóban egy pezsgő város, amely élményekkel gazdagít. Nincs más dolgunk, mint befogadni és jól érezni magunkat!”