Győr+
2012.08.02. 13:05

Dina megsérült, Dinjar visszatér (VIDEÓVAL)

Nagyon bízom benne, hogy Koltai Tamás is játszhat a hétvégén - nyilatkozta ma Pintér Attila vezetőedző a Győri ETO FC mai sajtótájékoztatóján, ahol szó esett arról is: jelentősen nem változik a keret a Haladás ellen, hiszen Marko Dinjar ugyan visszatérhet, és elfoglalhatja helyét a balhátvéd posztján, Mihai Dina ugyanakkor megsérült, a csatár izomhúzódás miatt kénytelen pihenni pár napot, így ő biztosan kihagyja a Haladás elleni mérkőzést.

Pintér Attila a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a csapatba a két visszatérővel együtt nyolc új játékost kell beépíteni, ehhez pedig sok közös edzésre van szükség. Példaként a tavalyi Videoton említette, akik nem kezdték jól az előző szezont, de aztán miután összeállt a csapat, hétről hétre léptek előre a tabellán.

A sajtótájékoztatón Horváth Tamás az ETO NB II-es női csapatáról beszélt. Azt mondta: visszahívtak olyan játékosokat, akik azért hagyták el az egyesületet, mert a klubnál eddig csak U17-es csapat volt, és már nem fértek bele a korosztályba. Most az a cél, hogy U9-től felépítsék a teljes utánpótlást. Az NB II-es csapat 28 játékossal készül a szezonra, a cél, hogy legyen az ETO-nak a férfi mellett női NB I-es csapata is.

Horváth Cs. Attila a Haladás elleni mérkőzéssel kapcsolatban elmondta: már lehet interneten is jegyet vásárolni a mérkőzésre. A klubmenedzser hozzátette: most még nem kell adatokat szolgáltatni mindazoknak, akik jeggyel szeretnének bejutni, de amint elkészül a rendszer – ez augusztus végére tehető – akkor már kérniük kell mindenkitől pár adatot a jegyvásárláskor. Ezért – tette hozzá – akik rendszeresen kíváncsiak a csapatra, azoknak érdemes bérletet vásárolni.

Kapcsolódó videónkat ITT nézhetik meg.

eto.hu

Fotó: Kovács Veronika