Győr+
2016.12.06. 11:42

Diótörőre hívták a peremvidék diákjait

A felejthetetlen adventért 50 gyereknek és kísérőjének adott jegyet a Diótörő című előadásra az Első Győri Lions Club és a Győri Balett.

Rendkívül látványos, mozgalmas, s az ünnephez méltó előadást ígért a nézőknek Kiss János, a Győri Balett igazgatója. A Diótörő igazi családi program lesz, a gyerekek és a szüleik egyaránt gyönyörködhetnek benne, ígérte Kiss János a Carmen étteremben, ahol átadták a jegyeket Borsfai Lászlónak, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény és Gyermekotthon igazgatójának, valamint Bojtosné Tripolszki Margitnak, a megyei gyermekvédelmi központ igazgatóhelyettesének.

Ifjú Harangozó Gyula, az előadás koreográfusa, rendezője néhány kulisszatitokba avatta be az esemény résztvevőit. Elmondta, hogy a sportcsarnokokba vitt darabokat általában le kell butítani a technikai körülmények miatt, hiszen például zsinórpadlás nincs ezeken a helyszíneken.

A Diótörő azonban kifejezetten az Aréna miliőjébe készült, éltek a tér adta lehetőségekkel, az oldalról betolt díszletek nem kényszermegoldások. A nagy színpadot, a játékteret számtalan látványos megoldással töltik ki. A díszlet mindenekelőtt fényfestéssel készült, ez lehetőséget ad a gyors váltásokra. Néhány jelenetben cirkuszi akrobaták is színre lépnek, s bűvésztrükkökkel varázsolják elő a szereplőket. A rengeteg technikai újdonság mellett nagyon ügyeltek arra, hogy a zene és a tánc szépsége érvényesüljön, a látványelemek nem öncélúak, nem elterelik, inkább összpontosítják a figyelmet. A koreográfus arról is szólt, hogy a győri táncművészeti iskola negyven diákja is részt vesz, jelenlétük lenyűgöző.

A szombat esti előadásra már teljesen elfogytak a jegyek, ezért délután is bemutatják a Diótörőt, mely később Veszprémben és a fővárosban is bemutatkozik.

Molnár Gábor, az Első Győri Lions Club soros elnöke szerint sokrétű küldetésük egyik fontos eleme a fiatalok segítése. Közös kezdeményezésük a Győri Balett társulatával jól illeszkedik önként és örömmel vállalt feladataik sorába. Borsfai László, a gyógypedagógiai intézmény vezetője köszönő szavaiban arra hívta fel a figyelmet: az ő, esetenként a társadalom peremvidékére került diákjaik nem betegek, hanem csupán nagyon sok értéket hordozó mások. Bojtosné Tripolszki Margit pedig azt mondta, hogy a gyermekvédelmi központnak adott ajándékok közül a balett-jegyek nagyon népszerűek lesznek, hiszen szép élményt ígérnek a közönségnek.

GYP
Fotó: O. Jakócs Péter