![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2014/01/jogidoktorok.jpg)
A legtradicionálisabb társadalomtudományi képzési területen, a jogász szakon harminchárom frissdiplomás jogi doktort avattak Győrött, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán.
Dr. Földesi Péter rektor a rektori jogarra letett esküvel fogadta doktorrá a képzés követelményeit sikeresen teljesítő jelölteket. Dr. Varga Boglárka, a győri Krúdy Gyula Gimnázium egykori diákja levelező tagozaton „summa cum laude” minősítésű diplomát vehetett át.
– A győri jogi diploma, a szilárd elméleti és a széleskörű gyakorlati felkészítés alapján jó ajánlólevél a munkáltatók – a bíróságok, az ügyészségek, az ügyvédi irodák, a közjegyzőségek, a rendőrség és a közigazgatás – különböző intézményei számára. Diplomásaink elhelyezkedési mutatói országosan figyelemre méltóak: jogász végzettjeink több, mint 90 százaléka talál szakmai munkát fél éven belül. Ezzel országos összehasonlításban, a jogi karok között az elsők között vagyunk – e szavakkal köszöntötte dr. Lévayné dr. Fazekas Judit egyetemi tanár, dékán a friss jogi doktorokat.
Az ünnepségen adták át az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Pro Auditoribus díját, amelyet a hallgatókért végzett kimagasló közösségi munkája elismeréseként dr. Szabó Sarolta, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium egykori diákja érdemelt ki. A frissdiplomás jogász az alma matertől kapott állásajánlatot, s a Kommunikációs és Szolgáltató Központ munkatársaként dolgozik.
Dr. Szabó Tamás a Felvidékről, Révkomáromból, a Selye Gimnáziumból jött a győri egyetemre jogot tanulni. Még nem döntött arról, hogy hol kezdi pályáját. Szülőföldjén és Magyarországon is keresi a szakmai állást.
W. Cs.