Döntetlen a Fradi ellen, elmaradt az előzés
Kétszer is vezetett az Üllői úton az ETO, mégsem sikerült kihasználni a Debrecen botlását, így továbbra is két pont a hátránya a listavezetővel szemben.
Hatalmas lehetőséggel ajándékozta meg a Paks csapata a Ferencváros otthonában pályára lépő Győri ETO FC együttesét, de nem sikerült élni az adandó lehetőséggel és folytatni Pintér Attila nagyszerű győzelmi sorozatát. Kora délután a Paks hazai pályán ért el gólnélküli döntetlen a Debrecen ellen, így az ETO azzal a tudattal léphetett pályára, ha nyer, pontszámban utoléri és több győzelmének köszönhetően megelőzi riválisát, azaz átveszi a vezetést az NB I tabelláján.
Az NB I 24. fordulójának legjobban várt mérkőzése óvatos játékkal kezdődött, de a győri várakozásnak és reményeknek megfelelően folytatódott. Az első negyedóra végén Marek Strestík okosan és nagyszerű ütemben ugratta ki Trajkovicot, aki egy magabiztos befejezéssel megszerezte a vezetést a vendégeknek. Sokáig nem örülhettek a győriek, öt perccel később egy kapu előtti kavarodást használt ki Belicky és megszerezte a Fradi egyenlítő gólját. Azonban a Fradi sem örülhetett sokáig, az egyenlítés után három perccel már újra az ETO-nál volt az előny. Völgyi szögletét Strestík nagyszerűen fejelte középre, Djordjevic pedig csatárokat megszégyenítő magabiztossággal vágta a bogyót a léc alá. Dicséret illeti a Győr cseh középpályását, aki mindkét gólban főszerepet vállalt, két gólpasszal segítette csapatát.
A szünetet követően, a második félidőben az ETO visszavett a tempóból, okosan lassította a játékot és átengedte a területet a Ferencvárosnak. A Fradi fölénye egyértelmű, de sokáig meddő is volt, ezzel szemben az ETO veszélyes kontrákat vezetett és többször is közel állt a harmadik gól megszerzéséhez. Jova, a hazaiak kapusa hatalmas bravúrokkal tartotta meccsben a Fradit, az ETO csak magát okolhatja, hogy nem tudta növelni előnyét.
Tíz perccel a hármas sípszó előtt aztán jött a győri szempontból negatív meglepetés, ami nem is volt akkora meglepetés. A Fradi nyomása góllá érett, annak ellenére, hogy nem jelentettek különösebb veszélyt Stevanovic kapujára. Egy középre érkező beadást próbált kifejelni a második győri gól szerzője, de tisztázás helyett Djordjevic összefejelt Kleinnel, utána Simic húzta kapura a lecsorgó labdát, Stevanovic bravúrral védett, de a labda szerencsétlenül visszapattant a győri kapusra, onnan pedig a gólvonal mögé döcögött.
A gól után nem maradt sok ideje az ETO-nak, hogy harmadszor is megszerezze a vezetést, de ritmust sem sikerült váltani, a játék nagyon sokat akadozott a második félidőben és a bekapott gól után is. Sok hiba, illetve pontatlanság csúszott a győri labdarúgók játékába, így maradt a játék képe alapján igazságosnak mondható 2-2-es döntetlen. Pintér Attila továbbra sem tudja aktuális csapatával legyőzni a Fradit az Üllői úton, az ETO pedig 2005 óta nem tud nyerni a Ferencváros otthonában.
Nagy lehetőség kapujában álltak a győri játékosok, de nem sikerült élniük a lehetőséggel, a mai egy pont így azt jelenti, hogy továbbra is két egység hátránnyal követik a tabellán az éllovas Debrecent, a következő fordulóban a Kaposváron vereséget szenvedett Diósgyőr gárdáját fogadják és térhetnek vissza a győzelemmel kikövezett útra. Három hét múlva a bajnoki cím sorsát nagyban befolyásoló Győri ETO – Debrecen rangadót rendeznek.
A mérkőzés legfontosabb történései:
Második félidő
94′ – Bár a hosszabbítás első másfél perce ápolással telt, Iványi játékvezető a 4 perc leteltével lefújta a mérkőzést. A végeredmény: Ferencváros 2 – 2 Győri ETO FC
92′ – Most Busait ápolják a pálya mellett, így a Fradi van emberhátrányban. Völgyi került helyzetbe a 16-oson belül, önzetlenül, de pontatlanul passzolt, pedig lőhetett is volna.
90′ Megkezdődött az utolsó perc, a jelzett hosszabbítás 4 perc, de most is éppen ápolás zajlik a pályán, minden bizonnyal több lesz a ráadás 4 percnél. Az idő múlásánál csak a Győr szétesett játéka aggasztóbb.
88′ – Egy rögtönzött fejműtét után Djordjevic újra a pályán. Közben Jovanovic kapott sárgát egy elkésett belépőért.
86′ – A góltól kicsit megzavarodott a Győr, az FTC pedig erőre kapott, a hajrában egyértelműen a hazaiak irányítják a mérkőzést.
85′ – Fradi szabadrúgás 25 méterre a kaputól, közben a Fradi-tábor előtt varrják össze a megsérült Djordjevic fejét. Továbbra is 10 emberrel az ETO.
A gól közben Djordjevic megsérült, de mivel nincs több cserelehetősége az ETO-nak, egyelőre tíz emberrel a vendégek, Kamber húzódott vissza a védelembe.Trajkovic nehezen viselte a történteket: reklamálásért sárga lapot kapott.
78′ – Egy szögletet követően, érdekes körülmények között egyenlít a Fradi: 2-2
73′ Újabb csere a Fradinál: Józsi helyén Busai, egy perccel később Pintér Attila is kihasználja harmadik cserelehetőségét: Varga Rolandot Dudás Ádám váltja.
71′ – Varga tört be a tizenhatoson belülre, egy köténnyel próbálta becsapni védőjét, nem sikerült, dühében visszahúzta ellenfelét, sárga lapot kapott érte.
69′ – Hakola meccsének is vége, helyén Zsivóczky játszik. Érdekes döntés Détári Lajostól, hiszen egygólos hátránynál egy támadó helyére egy középpályást állított.
66′ – Ismét a változások szele fúj az Albert Stadionban: a kiválóan mozgó és az első győri gól előtt gólpasszt adó Strestík le, Ahjupera fel.
63′ – Az ETO nem nagyon akar, a Fradi nem nagyon tud futballozni. Az ETO nyugodtan játszik és csak egy ferencvárosi hibára vár, a Fradi erőlködik, de képtelen feltörni a masszív győri középpályát. Közben Ahjupera készülődik az oldalvonal mellett.
58′ – Egy hatalmas győri tűzijáték töri meg a csendet. Varga beadása után Pátkai fejelhetett öt méterről, Jova bravúrral védett. Trajkovic ismétlése egy becsúszó védőben akadt el, Strestík csapott le az újabb kipattanóra, de a cseh lövését Jova védte nagy bravúrral. Nem sok hiányzott a harmadik győri gólhoz.
55′ – A második félidő első tíz percében sokat áll a játék, a meccs képe leginkább egy patakhoz hasonlít: lassan csordogál.
54′ – Csere mindkét oldalon: a Fradiban Pölöskey le, Oláh Lóránt fel, az ETO csapatában Koltai Tamás helyére Dinjar állt be.
50′ – Strestík Hakolán törlesztett, rúgásáért sárga lap a jutalom.
49′ – Strestík a földön, Balog nyúlt az arcába, de a bíró sípja néma maradt, pillanatokkal később Józsi buktatta Babicot, neki járt a sárga.
47′ – Sváb próbálkozott a tizenhatos sarkáról, de nem sikerült bemelegíteni Stevanovicot, lövése mellé és fölé is ment. Közben újra lesen állítják meg az ETO támadását.
46′ – A Győr kezdi a második játékrészt, csere egyik oldalon sem volt, változatlan felállásban folytatják a csapatok.
Egyelőre vezet és listavezető az ETO, de hátra van még 45 perc. Mindkét csapat óvatosan kezdte a mérkőzést, a Győr átadta a területet a Fradinak és mélységi indításokkal próbált zavart okozni és helyzeteket kialakítani. A védelmek mindkét oldalon sokat bizonytalankodnak, ezt a hazai oldalon egyszer, vendég részről pedig kétszer sikerült kihasználni, a félidőben tehát FTC – Győr: 1-2. Hamarosan kezdődik a második félidő.
Első félidő
45′ – A félidő utolsó helyzete a Fradi előtt adódott, de Pölöskey szabadrúgása nem okozott veszélyt Stevanovic kapujára. Az első játékrésznek ráadás nélkül vetett véget a játékvezető.
42′ – Csak emlegetni kellett a helyzeteket. Győri szabadrúgás a hazai félpálya közepéről, heves fejesváltás után Kamber bólintott a kapuba, de a partjelző helyesen lest intett, így érvénytelen a találat.
41′ – A pergős negyedóra után kissé leült a mérkőzés
34′ – Józsi György is besárgult, a Ferencváros középpályása egy győri szabadrúgás elvégzését akadályozta meg.
33′ – A Fradi gólszerzője, Beliczky lő 17 méterről ballal keményen, de Valentin Babic feje legalább olyan kemény, a védő fejjel tisztáz az ötösről.
32′ – Koltai Tamás kínlta meg Jova kapuját egy váratlan és éles szögből leadott lövéssel, a tizenhatos vonaláról nem sokat tévedett, fél méterrel mellé.
30′ – Strestík belépője után a kaputól 30 méterre jutott szabadrúgáshoz a Fradi, Hakola izmos és pontos lövését Stevanovic nagy bravúrral tornászta kapu fölé.
Potyognak a gólok az Üllői úton! A Fradi nem örülhetett sokáig a döntetlennek, az egyenlítés után alig három perccel egy győri szögletet Strestík a hosszú oldali kapufától fejelte vissza középre, ami Djordjevicet találta meg, a középhátvéd nagyon okosan a felső léc alá belsőzött. Újra előny a vendégeknél!
24! – Ismét vezet az ETO! 1-2!
Pölöskey tört be a tizenhatoson belülre a bal szélről, centerezése után Jovanovic lőtt kapura, Stevanovic hárított, de a kipattanó lövés után nem sikerült tisztázni a győri védőknek, Jovanovic a Vasastól az FTC-hez érkezett Belicky elé tálalt, aki öt méterről berúgta.
21′ – Egyenlít a Fradi: 1-1
20′ – Egy elkésett belépő miatt Djordje Kamber kapott sárga lapot.
17′ – A gólpassz után, Strestík maga került helyztebe, egy nagyszerű szóló után egy méterrel lőtt a kapu mellé.
Marek Strestík egy tökéletes ütemű kiugratással hozta helyzetbe Trajkovicot, aki könnyedén lefutotta Balogot, majd tizenhárom méterről okosan a kapu jobb oldalába gurított. Trajkovic az őszi mérkőzés után tavasszal is betalált a Fradi hálójába.
15′ – Vezet az ETO!!! 0-1!
9′ – Pölöskey, a Fradi csatára suhintotta arcon hátulról Völgyi Dánielt, megúszta sárga lap nélkül. A szabadrúgásból Kamber ugrott ki a leshatáron, de a játékvezető a partjelző intésére befújta a lest.
5′ – A zöldben játszó FTC és a fehérben futballozó Győr sem rontott neki ellenfelének, egy győri szabadrúgást leszámítva egyelőre helyzet nélkül, a pálya közepén zajlik a játék.
1′ – A Ferencváros kezdte a mérkőzést.
Kezdőcsapatok:
Ferencváros:
Jova – Grúz, Balog, Klein – Jovanovic, Józsi, Hakola, Sváb – Beliczky, Pölöskey, Simic
Győri ETO:
Stevanovic – Babic, Djordjevic, Fehér – Koltai, Pátkai, Kamber, Völgyi – Trjkovic, Strestík, Varga – Pintér Attila a Kaposvár ellen látott kezdőcsapatot küldte ez alkalommal is a pályára.
Játékvezető: Iványi Zoltán
Az ETO Pintér Attila érkezése óta öt bajnoki mérkőzéséből ötöt megnyert, ha ma is sikerül folytatni a sorozatot, az ETO mesterének egykori sikerei helyszínén előzheti meg a listavezető Debrecen csapatát.
Az éllovas Debrecen ismét botlott (Paks 0 – 0 DVSC), negyedik mérkőzésén harmadik döntetlenjét játszotta, ma délután a Paks otthonában hagyott ott két pontot, ezzel hatalmas lehetőség előtt áll Pintér Attila együttese.
A mérkőzés tíz percen belül kezdődik, folyamatosan frissülő online tudósintásunkat követve értesülhet a Ferencváros – Győri ETO FC labdarúgó bajnoki mérkőzés legfontosabb eseményeiről. A cikk az F5 billentyű megnyomásával frissíthető.
Köszöntjük olvasóinkat!
A mérkőzés beharangozója
Az NB I 24. fordulójának szombati játéknapján 17.30-as kezdettel lép pályára a Ferencváros otthonában a Győri ETO FC. Az utóbbi hetekben nagyszerű győzelmi szériát tudhat magáénak Pintér Attila együttese, mióta a régi-új vezetőedző visszatért az ETO kispadjára a csapat öt mérkőzésből a maximális 15 pontot gyűjtötte és sikerrel használta ki az éllovas Debrecen botlásait. A 2009/2010-es szezon bajnoka az utóbbi három fordulóban a Pápa és a Siófok ellen is mindössze egy pontot szerezett, ennek köszönhetően hat pontról kettőre csökkent a távolság a két csapat között, így hét fordulóval a bajnokság vége előtt még minden nyílt a bajnoki aranyérmet illetően, májusban pedig Győri ETO – Debrecen rangadót rendeznek.
De ne szaladjunk ennyire előre, a bajnoki címről döntő rangadóig még számos nehéz mérkőzés vár a Győri ETO FC csapatára, ma délután a főváros IX. kerületébe, a tabella 9. helyen álló Ferencváros otthonában lesz lehetőség folytatni a győzelmi sorozatot. A mérkőzés érdekessége, hogy a Ferencváros épp Pintér Attila vezetésével szerezte meg utolsó bajnoki címét, még 2004-ben.
Az előző fordulóban a Fradi egy emlékezetes mérkőzésen, kétgólos hátrányból fordítva, 3-2-re nyert Zalaegerszegen, a Győr a Kaposvárt győzte le 2-1-re az ETO Parkban. Az idei bajnokságban a Fradi nyújtja a második leggyengébb teljesítményt hazai pályán, 11 mérkőzésen 13 pontot szereztek. Ezzel szemben az ETO a második helyen áll az idegenbeli tabellán, szintén 11 mérkőzésen 20 pontot szerzett a Rába-parti együttes. A gyengébb hazai mutató ellenére Détári Lajos csapata az elmúlt öt otthoni környezetben lejátszott mérkőzésén mindössze egy csapattól, a bajnoki éllovas Debrecentől kapott gólt, és egyedül tőlük szenvedett vereséget (1-2). A Paks, a Kaposvár és a Bp. Honvéd ellen gólnélküli döntetlen játszottak, a Vasas csapatát minimális különbséggel (1-0) győzték le. Ez jól mutatja, hogy a Ferencváros masszív védelemmel rendelkezik, de a gólszerzéssel hadilábon állnak. Ez nem mondható el a győri csapatról, amely a bajnokság második legtöbb gólját rúgta (45), bár ebből csak 14-et szerzett az ETO Parktól távol.
Ha a jelen és a jövő a győri csapat mellett is szól, a két csapat történelme az Üllői úton erős Fradi fölényt mutat. Utoljára 2005-ben örülhettek három pontnak az ETO szurkolói, azóta három idegenben lejátszott mérkőzésen még gólt sem tudott szerezni a Győr, összességében pedig a két csapat fővárosban lejátszott utolsó kilenc mérkőzéséből a 2005-ös siker volt az egyetlen melyen az ETO nem szenvedett vereséget.
Az idei szezon őszi mérkőzésén 10 ezer néző előtt, Aleksidze és Trajkovic góljaival 2-0 arányban nyert az ETO, nem kockáztatunk nagyot, ha azt állítjuk, egy hasonló különbségű győzelemmel a mai estén is elégedettek lennének a szurkolók. Az ETO meccse előtt két órával a Debrecen Pakson lép pályára, ha ma sem sikerül nyernie Kondás Elemér együttesének, pontszámban utolérheti, vagy akár meg is előzheti riválisát az ETO.
A Győr helyzetét az utóbbi fordulókban számos sérülés és eltiltás nehezítette, szerencsére a hiányzók száma ezen a héten jelentősen redukálódott és ezúttal eltiltottak sem okoznak fejtörést Pintér Attilának. Simon, Ji-Parana és Alekzidze még biztosan hiányozni fog.
A háromvédős rendszer és Tokody Tibor neve a kezdőben meglepő, a pálya közepén fordulóról fordulóra remeklő Pátkai és Kamber szereplése már kevésbé. A széleken Trajkovic és a Kaposvár ellen első győri gólját szerző Varga Roland rohamozhat, az egyetlen csatár pedig Marek Strestík lehet.
A mérkőzés 17.30-kor veszi kezdetét, ha követni szeretné a találkozó alakulását, figyelje portálunk a kezdő sípszó előtt negyedórával kezdődő élő tudósítását, percről-percre követve a történéseket, részletesen beszámolunk a zöld-fehér rangadó legfontosabb eseményeiről.
Szabadi Ervin
Az OTP Bank Liga 24. fordulójának mérkőzései:
Április 13. (péntek)
Kaposvár – Diósgyőr 3-2
Április 14. (szombat)
Paks – DVSC 0-0
Siófok – Pécs 2-1
Kecskemét – ZTE 2-0
Ferencváros – Győri ETO 2-2
Lombard Pápa – Haladás (18.00)
Április 15. (vasárnap)
Videoton – Vasas (16.00)
Újpest – Bp. Honvéd (18.00)