Édes-savanyú karácsony
„Minél nagyobb az erdőd, annál többféle madarad lesz” – idézi a kínai mondást Zhong Jingyi egy belvárosi étteremben, ahol a család győri életéről beszélgetünk. A Zhong család e közmondás szellemében éli mindennapjait, megszokva, hogy csodabogárként néznek rájuk Győrben.
Kínában nincs karácsony, de a Győrben élő család megünnepli azt, a szeretet jegyében. Az ő ünnepeik a holddal kapcsolatosak, a kínai holdújév és a holdsüti, azaz az ősz-közepi ünnep a legfontosabb számukra, ilyenkor összegyűlik az egész család, közösen étkeznek, ünnepelnek. A Zhong család, mint a magyarok, fenyőfát állít és megajándékozzák egymást, mindezt nem vallási megfontolásból teszik, hanem az egymás iránti szeretetük jeléül. Az ünnepekben utaznak is, idén is Ausztria az úti cél.
A 16 éves Jingyi elárulta, saját készítésű ajándékkal lepi meg szüleit. A család karácsonykor is kínai ételt eszik, a szülők még nem tanulták meg elkészíteni a magyar ünnepi fogásokat. A lány azt mondja, neki két gyomra van, egy magyar és egy kínai, kedvenc étele a lencsefőzelék és a vadas, valamint a kínai gőzgombóc. Szülei a magyar lángost és a palacsintát kedvelték meg. Ezekben a meghitt napokban leginkább a Kínában maradt nagyszülők hiányoznak a lánynak, akiket csak kétévente tud meglátogatni.
A családnak a Király utcában van a kínai étterme. Jingyi elmesélte, ő Kínában született, édesapját, Huát tíz éve helyezték Magyarországra dolgozni, az édesanyja Guolan pedig egyetemi rajztanári pályáját adta fel az új életért. Amikor az édesapa megbízatása lejárt, úgy döntött, itt marad. Egy Győrben élő ismerőse kínált neki munkát, majd követte őt ide a lánya és felesége. Hét éve élnek városunkban, nemrég sikerült megnyitniuk saját éttermüket.
A szülők keveset beszélnek magyarul, lányuk a tolmács. Ottjártunkkor is ő fordított, nagyon szépen beszéli nyelvünket, szinte akcentus nélkül. A kínai és a magyar mellett angolul is beszél, és németül tanul az Audi-iskolában. Jingyi úgy fogalmaz, „kommunikációs hidat épít a szülei és a magyar emberek között”. Az étteremnyitás kapcsán a lány tárgyalt az ügyvéddel, a tervezővel, a közüzemi szolgáltatókkal, a műemlékvédelmisekkel és a kivitelezőkkel is, olyan ügyekben, amihez tinédzserként alig érthetett. Sokszor felmerült benne, neki nem a vállalkozás ügyeivel kellene foglalkozni, de megértette, ők hárman, együtt küzdenek a magyarországi megélhetésért.
Azt mondják, szeretnek itt élni, úgy tapasztalják, hogy a győriek értékelik azt, hogy próbálkoznak a beilleszkedéssel, hogy tanulják a nyelvet.
A lánynak ma már magyar barátnői vannak, először azonban nehéz volt számára az élet, osztálytársai kiközösítették mássága miatt. Mára úgy érzi, befogadták, moziba jár velük, sétálni, vásárolni, mint a korabeli lányok.
A család azt szeretné, ha a nagylány idővel átvenné a vállalkozást. Jingy Ausztriában vagy Németországban kíván továbbtanulni, érettségi után vállalkozási ismereteket és könyvelést fog tanulni felsőfokon, hogy profi módon működtesse a vendéglátóhelyet.
Az étteremben közben folyik az élet, vendégek jönnek-mennek, az apa a konyhában sürgölődik, az anya kiszolgál. A kínai ételekről megtudtam, hogy olyan sokfélék, amilyen nagy az ország. Északon elsősorban tésztát esznek, a déliek a rizst, a középső országrészben élők pedig a csípős ételeket részesítik előnyben. Ők mindezekből kínálnak. A tésztaleves, a currys, a szezámmagos csirke, a húsos táska egyaránt kedvence a betérő helyieknek.
A kínai édességek azonban mások, mint a magyar sütemények, rágósak, nyúlósak, talán ezért nem is kedvelik a győriek. Helyette a szerencsesütit választják, mert a jókívánságoktól mindenki jókedvre derül – mondja nevetve Guolan, az édesanya.
Szerző: Földvári Gabriella
Fotó: Marcali Gábor