![](https://www.gyorplusz.hu/wp-content/uploads/2019/03/sopron_basket_bourges.jpg)
Az előző idényben ezüstérmes Sopron hazai pályán 66-65-re legyőzte a francia Bourges-t kedden a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén.
A szombaton nyolcadik Magyar Kupa-aranyérmét megszerző, az NB I-ben pedig alapszakaszgyőztes magyar csapat főként a honosított Yvonne Turner révén hozta a nyitónegyedet, majd kilenc ponttal is vezetett, de a nagyszünetben már 40-40 volt az állás. Fordulás után percekig 43-47-et mutatott az eredményjelző, aztán a feljavuló Candice Dupree kosaraival 54-51-ről indult a zárószakasz. Ebben Roberto Iniguez együttese nem tudta leszakítani az ellenfelét, de a hallatlanul izgalmas hajrából végül a Sopron jött ki jobban. A magyar csapat legjobbja Turner lett 22 ponttal.
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc második mérkőzésére pénteken 20 órakor kerül sor Bourges-ban. Ha ott is soproni siker születik, akkor a zöld-sárgák egymás után másodszor bejutnak a Final Fourba.
Eredmény – negyeddöntő, 1. mérkőzés:
Sopron Basket-Bourges (francia) 66-65 (25-23, 15-17, 14-11, 12-14)
Fotó: FIBA – Tóth Zsombor
MTI