„Egyedül a gyógyítást tudom elképzelni hivatásomnak”

A megye egészségügyéért Dr. Petz Aladár-díjat adományozott a megyei közgyűlés dr. Dézsiné Szentes Veronikának, a kórház kardiológiai osztálya vezető asszisztensének. Vele beszélgettünk.

Félt-e gyerekkorában a fehérköpenyesektől?

Gyermekkoromat gyakran töltöttem orvosi rendelőben, mert édesanyám körzeti ápolónő volt. Édesapámmal sokszor mentünk érte rendelés után, ezért a rendelő és a fehér köpeny számomra nem volt félelmet keltő. Édesanyámon gyakran éreztem a fertőtlenítő illatát, amit hozzá kötődve egyáltalán nem éreztem kellemetlennek.

Mi volt ez első egészségügyi élménye, ami e felé a hivatás felé terelte?

Édesanyámat utánozva, már gyerekkoromban gyakran játszottam a kis orvosi táskámmal. Aztán általános iskolában már nem volt kérdés, hogy ki legyen az osztályban a vöröskeresztes. Gimnáziumban pedig már céltudatosan készültem az orvosi pályára, gyermekorvos szerettem volna lenni. Fel is vettek a budapesti orvostudományi egyetemre, de közbejött a nagyobbik fiam érkezése és akkor úgy döntöttem, halasztom az egyetemet. Ez a döntés meghatározó lett az életemben, mert a gyerekek nevelése mellett aztán már inkább egy nyomdába mentem el irodai munkára, ahol másfél évet dolgoztam, azonban rájöttem, hogy ez nem nekem való. Egyedül a gyógyítást tudom elképzelni a hivatásomnak. A zalaegerszegi kórház onkológiai osztályán ápolónőként helyezkedtem el, s emellett végeztem el az egészségügyi főiskolát, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetem egyetemi okleveles ápoló szakát, jelenleg pedig ugyanott végzek kutató munkát a doktori iskolában.

Miként lett az onkológiából kardiológia?

A zalaegerszegi kardiológiai osztályra úgy kerültem, hogy az ápolási igazgatónő olyan asszisztenseket keresett az akkor újonnan induló szívkatéteres laboratóriumba, akik rátermettnek érezték magukat az akut betegellátásra. Ez 1997-ben volt, egy nagyon jó csapatba kerültem, és ebben a speciális, akkor még kevesek által művelt szakmáról rengeteget tanultam dr. Lupkovics Géza főorvos úrtól. Itt kezdtük el Magyarországon elsőként az akut szívinfarktusos betegellátást 24 órás ügyeletben. Büszke vagyok arra is, hogy dr. Apró Dezső főorvos úrnak asszisztálhattam az első ilyen beteg ellátása során.

Hogyan került Győrbe, s mit szeretett meg ebben a városban?

2004-ben a zalaegerszegi kardiológia osztály volt a házigazdája az akkor Zalakaroson megtartott szívkatéteres kongresszusnak. Itt mutattak be dr. Dézsi Csaba Andrásnak, aki akkor már szervezte a győri haemodinamikai laboratóriumot és egy tapasztalt vezető asszisztenst keresett a formálódó szakmai stáb élére. Már első nap éjszakába nyúlóan beszélgettünk, szinte egy szuszra el akartuk mesélni egymásnak az addigi életünket és terveinket. Szakmáról, magánéletről, mintha már évek óta ismernénk egymást. Ahogy teltek a napok, észrevettük, hogy a világ már megváltozott számunkra. Szerelem az első látásra. Innentől bekapcsolódtam a győri szívcentrum építésének szakmai munkálataiba, a dolgozók oktatásába, a protokollok összeállításába, a felszerelések beszerzésébe. Teljesen magával ragadott a főorvos embersége, töretlen hite és elszántsága, az a lehetőség, hogy egy olyan dolgot hozhatunk létre közösen, természetesen sokak közreműködésével és segítségével, ami addig ebben a megyében elérhetetlen volt, és emberek ezreinek életét menthetjük meg általa. Ez a közös cél és – nyugodtan mondhatom – emberfeletti munka, hiszen két éven át Győr-Moson-Sopron megyére kiterjedően minden nap, kezdettől fogva 24 órában együtt biztosítottuk az akut szívinfarktus ügyeletet – teljesen összekovácsolt minket.

Mit tart hivatása eddigi legnagyobb sikerének?

Ez talán egy kicsit „költői kérdés”, hiszen természetesen azt, hogy a legapróbb részletekig részese lehettem a győri szívcentrum felépítésének és annak a ma már teljesen stabil asszisztensi gárda kiképzésének, akik a legkeményebb, szó szerint életbevágó helyzetekben is képesek velünk akár a hajnali órákban álmukból felkeltve a munkájukat világszínvonalon ellátni. Miközben órákon át állunk a műtőben közvetlen röntgensugárban, vállukon a 10-12 kg-os ólomkötényben. Ez az, amit nem lehet „félgőzzel” csinálni, és ehhez meg kellett találni a megfelelő munkatársakat. Emellett nagy megtiszteltetés, hogy oktathatok a Széchenyi István Egyetemen és nagyon nagy öröm az is, amikor egy-egy beteg megdicséri a Győr Plusz hetilapban szerkesztett „Vény nélkül” című egészség-életmód rovatomat.

Miért és milyen témából végzi a PhD-t?

Mikor a férjemmel megismerkedtem, ismét átgondoltam, hogy nem kellene-e belevágnom a gyerekkori álmom megvalósításába, az orvosi egyetem elvégzésébe. Komolyan számba vettük a lehetőségeket, azonban ha akkor belevágok, akkor pont azt a munkát kellett volna abbahagynom, ami már alapvetően meghatározta az életünket. Végül úgy döntöttünk, hogy a Ph.D. doktori fokozat megszerzése egy olyan folyamat, melyben lehetőség adódik a tanulás mellett annak a területnek a kutatására, mely a mindennapi munkánkhoz szorosan kapcsolódik. Ennek során a szívinfarktus kialakulásának kutatásakor felfedeztük, hogy egy eddig ezen a téren nem vizsgált bioaktív anyag hamarabb jelenik meg a vérben, mint az eddig legérzékenyebbnek ismert Troponin. Ez jelentős siker, hiszen egy olyan kutatási eredmény, ami a későbbiekben a gyors diagnosztikában is hasznos lehet.

Mennyire lelt otthonra Győrben?

Megszerettem Győrt, mert már 11 éve ebben a városban élek a férjemmel, és jövőre ide fog születni az unokám is. Szeretem Győrnek a dinamizmusát, látni a töretlen fejlődését, és már érkezésemkor megtapasztalhattam azt, hogy itt az emberek képesek összefogni egy jó ügy érdekében akkor is, ha a világ egyéb dolgairól esetleg eltérő a véleményük. Emellett számos lehetőség van a művelődésre és a kikapcsolódásra egyaránt, s Budapest és Bécs közelsége is nagy érték.