Éjszakára készülnek a borászok- Jelentés a térről
Gyülekeznek a bor- és zenekedvelők a Széchenyi téren. Tegnap este zsúfolásig megteltek a borutcák, hatalmas volt a hangulat.
Ma húszezer forint volt a legtöbb, amit egy ember töltött fel a kártyájára – mondták az információs pultnál.
A színpadon most a Colombre Band zenél. Aki teheti a faházak hűsébe húzódik, nagy a meleg.
A csábító “asszonyfektetőt” kínáló tokaji borok pavilonjánál azt mondják az árusító hölgyek: délután még a drágább borokat isszák a vendégek, aztán éjfél felé, ahogy fogy a pénzük, a legolcsóbbat keresik. Az asszonyfektető a sláger, bár hatására garanciát csak nem hivatalosan vállalnak.
Szabó Tamás műsorvezető szerint tegnap este a Royal Tánczenekar aratta a legnagyobb sikert. A pincészetek egybehangzó véleménye, hogy kora este főleg a fiatalok jönnek, hét körül a harminc-negyven éveseké a tér, este aztán korosztály szerint is vegyes a közönség.
Többen újdonságként, máshol kevésbé tapasztalt jelenségként említik: sok a család, férj és feleség együtt kóstolja a különböző borokat. Vannak, akik szakszerű értékelést is adnak róla, már ha újra odaférnek a tömegtől.
A kártyarendszer jól működik, akad, aki szuvenírként is vásárol a díszes poharakból.
A Széchenyi tér ilyenkor különösen a találkozások tereként működik. Régen látott ismerősöket hoz össze a borok hétvégéje.De találkoztunk olyanokkal is, akik korábban még sohasem látták egymást, ám jókat beszélgettek.
Sikerült elcsípnünk mondatfoszlányokat, beszéltek nyárról, családról, munkáról, hőségről, az iskolakezdésről, a táskák- és írószerek áráról – politikáról azonban senki.
A nyár utolsó napjainak jelentős részét – különösen az estéket – sokan töltik a téren. A győriek mellett találkoztunk fővárosiakkal, gönyűiekkel, komáromiakkal, pápaiakkal, s pozsonyiakkal is.
A ma este különlegessége a borászok éjszakája lesz.