Múlt héten tizenötödik alkalommal adták át a Győr Sportjáért Életműdíjat, melyet ezúttal a városi súlyemelés atyja, Karácsony Ádám vehetett át. A 75 éves szakember a Rába ETO, majd a Rekard SE vezetőjeként sokat tett a sportág fennmaradásáért.
A győri sportcsillagok gálaestjének mindig van egy különösen megható pillanata. Amikor a rendezvény végéhez közeledve kihirdetik, hogy ki kapja meg a Győr Sportjáért Életműdíjat, a sokat tapasztalt, több évtizedes szakmai múlttal rendelkező sportolók, edzők és sportvezetők kivétel nélkül meglepetten és könnyek között veszik át az elismerést. Így volt ez Karácsony Ádám esetében is, aki elől egészen a bejelentésig sikerült titokban tartani a kitüntetést.
„Váratlanul ért az elismerés, még napokkal később sem dolgoztam fel teljesen. Megdöbbentett, amikor a nevemet mondták, egyáltalán nem számítottam erre, ráadásul a mi sportágunk nincs is annyira reflektorfényben. A közvetlen munkatársaim sem árulták el, mi készül, így teljes volt a meglepetés” – mondta Karácsony Ádám, akit a győri súlyemelősport atyjának nevezhetünk.
A sportág győri története 1974-ig nyúlik vissza, ekkor jött létre a Rába ETO Súlyemelő Szakosztálya, ami annak idején a legfiatalabbnak számított a zöld-fehér klub berkein belül. A kezdetektől fogva ott bábáskodott a szakosztály mellett Karácsony Ádám, aki előbb intézőként, majd szakosztályvezetőként dolgozott a győri súlyemelésért. Az egyesület életében 1986-ban nagy változás következett be, a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár úgy döntött, hét szakosztály működtetését nem vállalja tovább. A súlyemelők a Győri Rekard SE színeiben versenyeztek tovább, ez az egyesület pedig a mai napig is működik.
„Idén negyvenéves a győri súlyemelés, számomra pedig rengeteg áldozattal és lemondással járt, hogy a sportág megünnepelheti ezt a szép évfordulót. Az a sok utazás, a távolmaradás a családtól, a rengeteg idegesség mind megviselt. Utóbbinak hol a fennmaradásért folytatott küzdelem, hogy a versenyzőkkel kapcsolatos dolgok voltak az okai” – mondta a súlyemelőterem népszerű Ádi bácsija, aki örömmel elevenítette fel a Rába ETO-ban töltött tizenkét évet is.
A serdülőversenyzők már a szakosztály megalapítása után két évvel nagyszerű eredményeket értek el, a legkedvesebb emléke pedig az, amikor a sok egyéni bajnoki cím mellett végre csapatban is a zöld-fehérek lettek a legjobbak: az egyik évben az utánpótlásban mind a kilenc súlycsoportban győri győzelem született. A klubban kezdett versenyezni Karczag Tibor is, aki később tatabányai színekben hatodik helyezést ért el a barcelonai olimpián.
„Nagyon jó közösség volt a miénk, két nagyszerű edzővel, akikkel aztán sajnos egyéb problémák miatt nem folytattuk a közös munkát. Nagy szívfájdalmam, hogy a legszebb időszakban mindössze két versenyt rendezhettünk Győrben megfelelő terem hiányában. Komoly hátrányt jelentett, hogy mindig idegenben kellett szőnyegre állniuk a sportolóknak, a sok utazást is nehéz volt megszervezni. Emellett meg kellett küzdenünk az elvándorlással is, a tehetségeket gyakorta elvitték a tehetősebb klubok” – mondta Karácsony Ádám.
A sportvezető elmondta, az önállósodás után néhány évvel közel kerültek a megszűnéshez is, 1993-ban végül az mentette meg az egyesületet, hogy a Rekard korábbi sportolója, a jelenleg elnökhelyettesi teendőket ellátó Kaiser János átvette a vezetőedzői posztot. Kaiser János annak idején olyan remek súlyemelőkkel együtt versenyzett Győrben, mint a klub első nemzetközi pontszerző versenyén részt vevő Kovács István vagy Soóky Zoltán. Utóbbi ma edzőként tevékenykedik fia mellett, Soóky Gergelyt pedig az ország legnagyobb tehetségének tartják. Ádi bácsi ugyan már két éve visszavonult, gyakran felbukkan az edzőteremben, figyelve a klub válogatott kerettag versenyzőjének felkészülését.
„Ma is sokat mozgok, gyakran lejárok az edzőterembe, és ha kikérik a véleményem, el is mondom. Szoktak hallgatni rám, hiszen most már negyvenéves tapasztalatom van. Nincs olyan nap, hogy ne jutna az eszembe a súlyemelés, hiszen négy évtizedet nem lehet csak úgy elfelejteni. Számomra ez több mint hivatás. Mondhatjuk, hogy ez egy szerelem.”
Lakner Gábor
Fotó: Marcali Gábor