Elismerések Győr-Moson-Sopron megye szolgálatáért

Győr+
2014.11.25. 18:06

Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlése 2002-ben döntött úgy, hogy megalapítja a „Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért-díjat.” Az alapításról szóló önkormányzati rendelet értelmében a díj 12 tagozatban adható ki, a megye érdekében kiemelkedő munkát végzők tevékenységének elismeréseként. A területfejlesztési, a szociális, az ifjúsági, valamint a gazdasági tagozat díjainak odaítéléséről a megyei képviselő-testület döntött, az elismeréseket Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke kedden adta át a Megyei Önkormányzati Hivatalban. Az alábbiakban a díjazottak méltatását is közöljük.

Területfejlesztési tagozat díjazottja:


dr. Kardos Károly

Dr. Kardos Károly nyugalmazott egyetemi docens 1975-től a Széchenyi István Egyetem oktatója. Az egykori Közlekedésgépészeti Fakultás és az 1995-ben indított – practing – gyakorlatorientált mérnökképzési program vezetőjeként széles körű és dinamikus együttműködést alakított ki és valósított meg a térség munkaerő-piacát meghatározó cégekkel, ez erőteljesen befolyásolta a győri mérnökképzés folyamatos fejlődését és kedvező megítélését.

2005-től 2013-ig beruházási rektor-helyettesként irányította az egyetem fejlesztési programját. Az intézmény a 2007-2013 közötti időszakban közel 18 milliárd Ft-ot fordított a sikeres európai uniós pályázatok megvalósítására. Megújult a campus, s az új épületek, az új Egyetemi Könyvtár, az energiatakarékossági programok megvalósítása mellett hangsúlyos elem volt a fejlesztések fenntarthatósága, a cégek közreműködő partnerként való bevonása az új terek funkcióinak alakításakor. Ennek az együttműködési programnak az egyik jeles eredménye a Járműipari Kutató Központ megalapítása és sikeres működése.

Dr. Kardos Károly a Széchenyi István Egyetem több szakterületének, a gazdasággal kialakított sikeres képzési programok meghatározó vezetőjeként sikeresen fejlesztette, alakította a térség gazdasági arculatát, a győri egyetem és a munkaerőpiac szoros és eredményes együttműködését valósította meg. E tevékenységének elismeréseként vehette át a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díjat, Gazdasági Tagozatban.

 

Dr. Kardos Károly Németh Zoltántól vette át az elismerést.


Szociális tagozat:


Dan Attiláné

Dan Attiláné a Soproni Egészségügyi Szakközépiskolában szerzett általános ápolónői képzettséget, majd a szakosító képzőt elvégezve gyermekápolónői képesítést is kapott.

Munkáját Sopronban kezdte, ám a családalapítást követően Kapuvárra került, előbb bölcsődében dolgozott, majd az idősek klubjában lett gondozónő.

Empatikus, toleráns és türelmes az idősekkel. Sajátos humorral kezeli a konfliktushelyzeteket. Lelkesedésével és hozzáállásával biztos hátteret nyújt a gondozottak és munkatársak számára is. Részt vett a klubban működő Hajnalcsillag Dalkör szervezésében, a dalkör jelentős eredményeket ért el különböző versenyeken, ötleteivel, tanácsaival ő is hozzájárult e sikerekhez.

Nyitott a szépkorúak problémáira, segít azok megoldásában, pozitív gondolkodásra készteti a klubtagokat. Arra törekszik, hogy a klubtagoknak az idős kor ne az élet vége, hanem az élet koronája legyen.

 

Dr. Bródy Edit

Dr. Bródy Edit 1977 őszén kezdte pályafutását a mosonmagyaróvári kórház belgyógyászati osztályán, abban az intézményben, ahol a mai napig – nyugalmazott osztályvezető főorvosként – folytatja áldásos tevékenységét. Pályája az évek során folyamatosan ívelt felfelé, köszönhetően számos sikeres szakvizsgának, de nem utolsó sorban annak, hogy „tisztában van azzal, hogy életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az ember felé fordul.”

1991-ben Böck János lelkipásztorral létrehozták az Újjáéledés Alapítványt, azzal a céllal, hogy testi-lelki támaszt nyújtsanak a Mosonmagyaróváron és környékén élő daganatos betegeknek. Főorvos asszony folyamatos szakmai vezetése példaértékű és létfontosságú az alapítvány működése szempontjából.

Szívügye, mintegy „életének fő műve” a 2004 augusztusában átadott Vízpart utcai rehabilitációs részleg, melynek nyugdíjazásáig, 2013 tavaszáig osztályvezető főorvosa volt, ám a mai napig visszajár ide és gyógyítja a betegeket.

 

Dr. Vaszai Lászlóné

Dr. Vaszari Lászlóné Margit egészségügyi pályája 1968-ban kezdődött a Győr Megyei Kórház gyógyszertárában, majd a Baleseti Sebészetre került segédápolóként. GYES után a pannonhalmi gyógyszertárban dolgozott, majd Écs és Ravazd községek körzeti ápolója lett. 2010 óra Győrasszonyfa-Tarjánpuszta orvosi körzet ápolója. Betöltött munkaköreiben kiválóan tudja és tudja kamatoztatni mindazt a szakmai tudást, melyet folyamatos önképzéssel szerzett meg, az egészségügy több szakterületén is. Munkáját lelkiismeretesen végzi, kedves, segítőkész a betegekkel, szükség esetén otthonukban is felkeresi, tanáccsal látja el őket. Közvetlensége, vidám természete miatt különösen kedvelik.

Több szakmai szervezet tagja és vezetője. A Magyar Vöröskereszt Écsi Szervezetének titkára, az Écsi Cukorbeteg Klub vezetője.

 

 

Ifjúsági tagozat díjazottja:

 

Laffer Krisztiánné

Lafferné Éva 2000-ben kezdett el óvónőként dolgozni, majd 2001 márciusa óta – ma is – a Kóny központú Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási Központ családgondozója.

Őszintesége és határozottsága példaértékű a mai, folyton változó mindennapokban. Hatalmas szervezőképességgel bír, amire illik odafigyelni. Odafigyelni és követni. Szüntelenül agitáló szerepe folytán azon van, az embereket a jó érzés határain belül tettekre buzdítsa, amiből persze maga is kiveszi a részét. Elfogadja és támogatja a köz érdekeit képviselő megmozdulásokat.

Már egész fiatalon önkormányzati képviselő a községben, és a falu közösségében is kimagasló érdemei vannak.

Mindig vannak új, megvalósítandó ötletei, mindig és mindenhol lehet rá számítani.

Értékként képviseli munkájában a közösséget, a családot, az őszinteséget, ezen értékeket közvetíti a munkahelyén és a civil életben is. Különös, személyiségéből fakadó sugárzást tud a családok, a gyermekek felé bocsátani.

 

A gazdasági tagozat díjazottjai:

 

Farkas István

 

Farkas István a szakmunkásképző elvégzése után a MOFÉM Csornai gyáregységében kezdett dolgozni. A munka mellett továbbtanult, szakközépiskolai érettségit szerzett. Munkahelyén, szakmai tudásának köszönhetően előbb csoportvezető, majd művezető beosztásban dolgozott.

1989-ben Farkas Kft néven önálló vállalkozást alapított. A cég egy 10 m2-es műhelyben, 1 munkatárssal és elavult gépekkel kezdte meg működését, kezdetben kizárólag szerelvénygyártásra koncentráltak. A folyamatos fejlesztéseknek és az új piacok felkutatásának köszönhetően jelenleg már több mint negyven munkatársat foglalkoztatnak. Sikeres pályázatoknak köszönhetően több automata megmunkáló központot tudtak beszerezni, ami a termelés hatékonyságát és minőségét is nagyban növelte.

Ez tette lehetővé, hogy jelenleg több külföldi vállalkozás részére is termelnek. Munkáját a nagyfokú precizitás és odafigyelés jellemzi, amit dolgozóitól is megkövetel.

 

A mosonmagyaróvári Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft.

A Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. alapjait, mintegy 20 évvel ezelőtt, Szabó Gyula egyéni vállalkozó építette ki. A két évtizednyi működés alatt a társaság hazánk egyik meghatározó szakipari vállalkozásává nőtte ki magát. A cég dinamikus és töretlen fejlődése a lépcsőzetes, megalapozott és céltudatos üzleti felépítés eredménye. A Társaság fő működési területe a magasépítő-ipari befejező szakipari munkák. Dolgoztak az építőipar piacvezető hazai és nemzetközi társaságainak megrendelésein, költségvetési szervek, közintézmények felkérésein. Munkájuk eredményeként egészségügyi intézmények, kórházak, óvodák, irodaházak újultak meg külső és belső megjelenésben egyaránt. Határozott vezetéssel, hozzáértő szakembergárdával dolgoznak, minőségi munkát végeznek. Működési filozófiájuk az iparág igényeihez elengedhetetlen gyorsaságra és a rendkívül magas szintű minőségi munkára épül. 2011. évben az év vállalkozása kategóriában Győr-Moson-Sopron Megyei Príma Díjat nyerték el.

 

Fotó: O. Jakócs Péter