Eljárás indult a Győrnél sínen hagyott autó vezetője ellen

Győr+
2014.07.31. 12:13

Eljárás indult az ellen a férfi ellen, akinek sínen hagyott autóját több száz méteren keresztül tolta maga előtt egy vonat Győrnél az éjjel - közölte a megyei rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint a fél három körül történt balesetet az okozta, hogy az autó vezetője – feltehetőleg túl gyorsan hajtva – Ikrény közelében megcsúszott az úton, kocsija pedig a vasúti átjárónál fennakadt a síneken. A vezető eltávozott, meg sem próbált jelzést adni.

A baleset miatt, amelyben senki nem sérült meg, az 55 éves ikrényi sofőr ellen közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Éjjel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte az MTI-vel, hogy személyautóval ütközött egy tehervonat csütörtök hajnalban Győr külterületén, Somosmajornál, az Ikrényi úti vasúti átjáróban.

 

Korábban:

 

Személyautóval ütközött egy tehervonat csütörtök hajnalban Győr külterületén, Somosmajornál, az Ikrényi úti vasúti átjáróban – közölte az MTI-vel a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

 

A szerelvény több száz méteren át tolta maga előtt az autót, és noha a jármű összeroncsolódott, a benne ülő sofőr a baleset során nem sérült meg – írták.

 

A helyszínre percek alatt kiérkeztek a győri hivatásos tűzoltók, akik áramtalanították a személyautót és drótkötél segítségével levontatják a sínről.

 

(MTI)