Előkelő helyen a győri baleset-helyszínelők
Az összetett csapatversenyen – 20 induló csapat közül – az előkelő harmadik helyezést érték el a győri rendőrök az országos versenyen.
Véget értek a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság által szervezett VIII. Országos Baleset-helyszínelő Verseny háromnapos küzdelmei. A megmérettetés záróünnepségén, 2018. szeptember 20-án, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csapata – Bélafalvi Péter r. főtörzszászlós és Boros Tamás r. zászlós, Böröcz Péter r. alezredes csapatvezető kísérete mellett – az összetett versenyben az előkelő harmadik helyezést, míg a gyakorlati feladatok megoldásában a legjobb eredményt érte el. A versenyzőknek az elméleti feladatok mellett, egy valósághű baleseti helyszín pontos dokumentálását, vezetéstechnikai gyakorlatot és egy elsősegélynyújtó versenyszámot is teljesíteniük kellett.
A háromnapos versenyen a részvevőknek lehetőségük volt ismereteik bővítésére és a tapasztalataik egymás közötti cseréjére is.
Forrás: police.hu