Győr+
2016.03.31. 12:12

Előzetesben a győri késelő

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a Húsvétkor Győrött, az Árpád úton elkövetett késelés gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.

A bíróság elfogadta az ügyészség álláspontját, döntése indokolásában arra utalt, hogy a gyanúsított terhére rótt cselekmény tárgyi súlya, büntetési tétele – 5-15 évig terjedő szabadságvesztés – önmagában megalapozza a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének reális veszélyét.

Ezen kívül a kényszerintézkedést indokolja az a körülmény is, hogy a gyanúsított és a sértett egy lépcsőházban lakik, ami miatt fennáll a sértett befolyásolásának veszélye, valamint, mivel a cselekmény kísérleti szakban maradt, reális a veszélye annak, hogy a gyanúsított a cselekményt szabadlábon hagyása esetén megkísérelné véghezvinni. A bíróság határozatát az ügyész és a gyanúsított is tudomásul vette, a védővel a bíróság írásban közli a határozatot – fellebbezésének bejelentésére a mai naptól számított 3 nap áll a rendelkezésére – tájékoztatott Máté Kinga, a Győri Törvényszék sajtószóvivője.