Előzzük meg a vadelütést!
Vadon élő állatok okozta balesetek megelőzésének lehetőségeire hívja fel a figyelmet a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság, munkatársai az alábbi jó tanácsokkal segíti közlekedőket.
Az őszi hónapokban fel kell készülni a vadon élő állatok által okozott veszélyhelyzetekre, ami nagyobb odafigyelést vár el a járművezetőktől.
Az élőállatok megjelenhetnek közútjainkon, mind lakott területen kívül, mind belül. A KRESZ-ben a veszélyt jelző táblák között az „Állatok” jelzőtábla két fajta veszélyforrásra figyelmeztet: egyrészt lehet háziállatok, másrészt vadon élő állatok megjelenése az úttesten.
Figyelmeztető tábla a vadon élő állatok úttesten történő megjelenésére
Fontos, hogy a járművezetők, ha ilyen jelzőtáblával találkoznak, akkor mindenképpen csökkentsék járműveik sebességét, hiszen az adott útszakaszon a megengedett legnagyobb sebességgel történő haladás fokozza a veszélyhelyzetet és növeli a közlekedési baleset bekövetkezésének lehetőségét.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi jó tanácsokkal segíti közlekedőket:
– Ha az úttesten vagy az úttest melletti füves területen látnak vadon élő állatot (például szarvast, őzet, vaddisznót), mindenképpen lassítsanak! Ha ez nem jár a forgalom zavarásával, akkor lehetőség szerint álljanak meg, mert bizonytalan, hogy az állat milyen irányba indul el.
– Ha az úttesten egy nagyobb testű vadon élő állat halad át, fokozottan figyeljenek arra, hogy ezek az állatok általában hordában járnak, így számítsanak arra, hogy több állat is átszaladhat az úttesten!
– Ha féktávolságon belül lép a jármű elé a vad, akkor fékezéssel és kikerülő manőverrel próbálják elhárítani a balesetet!
– Amennyiben háziállatokat hajtanak közúton, mellettünk fokozott óvatossággal kell elhaladni!
– Vadon élő állat észlelésekor ne használjunk a távolsági fényszórót, mert a vad megriad, a fény felé fordul és ettől „leblokkol” ezáltal megáll, így nem tud kitérni az ütközés elől. A távolsági fényszóró helyett inkább hangjelzés alkalmazása segíthet, mert ettől megijed és menekül a zajforrás elől.
– Hasznos lehet a vadelütéssel járó balesetek megelőzése érdekében a kereskedelmi forgalomban is kapható ultrahangos vadriasztó síp, amely a járműre rögzíthető és a menetszél hatására éles hangot ad, ami távol tartja az állatot.
Fotó: Autó Pult
police.hu