Győr+
2017.02.22. 17:22

Elveszettnek hitt filmplakát került elő

Előkerült egy elveszettnek hitt filmplakát, melyet szerdán mutattak be a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum Magyar Ispita kiállítóterében, ahol tavaly november óta látogatható A magyar hangosfilm plakátjai 1931-1944. című tárlat.

A kiállítás több mint 150 eredeti filmplakát bemutatásával idézi fel a magyar filmtörténet aranykorát. Ezek közé került az 1939-es A miniszter barátja című film plakátja is. A mozi a korszak egyik emblematikus vígjátéka, Páger Antal és Mihályi Béla főszereplésével, Bánki Viktor rendezésében. A plakátot Nagy Sebastian adta kölcsön a múzeumnak, aki a két világháború közötti színházi- és filmtörténeti ereklyéket gyűjt. Erre a plakátra egy pesterzsébeti padláson talált rá.

A kiállításhoz kapcsolódva megjelent egy kötet is Fekete Dávid szerkesztésében. A kiadvány több mint 500 filmplakát reprodukcióját tartalmazza. A szerkesztő elmondta, ebben a korszakban 360 film készült, és mindegyiknek legalább két plakátja volt, így még mintegy 200-250 „elveszett” plakátot keresnek. A könyvben publikáló kutatók a függelékben adták közre azokat a korabeli sajtóban, árveréseken felbukkant képeket, melyek létezéséről tudtak, de a kötet készítésekor nem voltak meg.

 

 

A kötet országos könyvbemutatóját követően jelentkezett Nagy Sebastian, hogy az egyik keresett filmplakát az ő gyűjteményében van. Az elveszettnek hitt, Győry Gy. László által tervezett filmplakát így kerülhetett be a győri kiállítás anyagai közé. Érdekesség még, hogy e film másik plakátját 2001-ben elárverezték, így valószínű az is egy gyűjtő birtokában van.

 

Földvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor