Néhány hete ünnepelte születésnapját, ám a két ötös nem csak a korát jelöli. Amiben eddig kipróbálta magát, mindenben jelesre vizsgázna. Színész, aki rendezőnek készült, terapeuta, tanár, zenész, de a bútorfabrikálás sem áll tőle távol. A felelősségről, a családról és a csapatjátékról is beszélgettünk Jáger Andrással, aki 26 éve a győri színház tagja.

Balatonfűzfőn nevelkedett, Füreden a középiskola utolsó évében döntötte csak el, rendező szeretne lenni.

„Persze, hogy nem vettek fel elsőre, utána még ötször próbáltam felvételizni, akkor már színész szakra, sikertelenül. A szakmunkásképzőben tanító édesapám javaslatára, hogy rendes szakmám legyen, még egy félévet is elvégeztem, mint műszerésztanuló” – emlékszik vissza a színész.

A katonaság után a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Stúdiójában sajátította el a színészmesterséget, Ruszt Józseftől tanulta a szakmai fegyelmet. Kis társulat lévén hamar lehetőséghez jutott, főszerepet is játszott a Komámasszony, hol a stukker? című darabban. Öt év után Szegeden kezdett új életet feleségével, ott született lánya, Sára, majd három év múlva az igazgatóváltáskor ők is költöztek, fia, Simon már győri születésű.

26 éve a Győri Színház tagja. „Nem voltam se túl, se alul foglalkoztatott, amit rám osztanak szerepet, amit belém látnak a rendezők, azt játszom. Az égiek intézik” – mondja András. – „Felelősséggel tartozom a nézőknek, hogy bár játsszunk a színpadon, de ezt a játékot, hogy elérje a célját – a katarzist – nagyon komolyan kell venni. A színpadon a színész a mondanivalót szolgálja a játékával, és mindezt csapatmunkában. Egymás keze alá dolgozunk, hogy megszülessen az előadás. Nem vagyok versenyző típus, csapatjátékosnak tartom magam, számomra önmagam legyőzése a fontos.”

1999 óta a Vaskakas Bábszínház állandó vendége, a bábművészettől másfajta világlátást is kapott, ahogy megtanulta életre keltetni a bábokat.

A családból építkezik, otthon nem művészként él, hanem férjként, apaként, amibe egy kis bohóckodás azért belefér. A közös életük együtt valójában csapatjáték. Vallja, nem lehet elrugaszkodni a valóságtól, ha a szerepeiben a valóságot kívánja bemutatni. A hobbivá vált bútorkészítés is a valóságból eredt: olcsóbb, ha maga csinálja. Néhány éve a nyári szünetben segédként tanonckodott egy ismerős idős asztalosnál, ma már komoly szerszámokkal dolgozik kis műhelyében.

Diplomát szerzett andragógia szakon, felesége íratta be a Nyugat-magyarországi Egyetemre, szakdolgozatát a mindennapi színművészetről írta. Még a diploma készhez vétele előtt Gál Zoltán rektor felkérte, tanítsa is, amit leírt, így több éve beszéd- és színpadtechnikát oktat, jelenleg a zeneművészeti tanszéken. A tanulást sem hagyta abba, a Pannon Egyetemen szerzett mesterszakon színháztudomány bölcsész diplomát.

„A tanítás nagy felelősséget jelent ­– mutat rá Jáger András – hiszen a tudását az idősebb átadja a fiatalabbnak, de közben tanárként csodákat kapok tőlük, játsszunk, beszélgetünk, közben kinyílnak, tanulnak, a bizalmukba fogadnak.”

A zene az örök kedvenc, az iskolában zongorázott, basszusgitározni autodidakta módon tanult. Az akusztikus gitárjáról levette a felső két húrt, úgy gyakorolt. Középiskolás korától tagja különféle zenekaroknak. A rock és a líra nála kiegészíti egymást. A basszusgitárt akusztikusra cserélte, mindennap kezébe veszi a hangszert, gyakorol, verseket keres. Hisz a versszínház műfajában. Istenkereső embernek vallja magát, „Álmom: Isten” című előadóestjén egy arc nélküli báb a játszótársa, gitárral kíséri önmagát, megpendítve saját lelkének legmélyebb húrjait.

Hét éve letette a cigarettát. „Nagy dohányos voltam, de a módszer, amivel leszoktam, fordulatot hozott az életembe. Megtanultam, hogy a mentális függés hogyan működik – utal arra az új területre András, amelyben szintén sok pozitív visszajelzést kap. – Közel öt éve oktatom is a módszert, terapeuta lettem, szemináriumokat tartunk, valójában utat mutatok annak, aki segítséget kér. Azt az utat, amit én is bejártam.”

Jáger András három éve új szerepeket tanul. Sára lánya orvos, Izraelbe költözött férjével, tradicionális zsidó esküvőre voltak hivatalosak az örömszülők a Szentföldre. Az első unoka után nemsokára érkezik a második. Simon, a fiú örökölte édesapja tehetségét, már gyerekként elvarázsolta a színpad, Marosvásárhelyen végzett a színművészeti egyetemen, alternatív színházban játszik. „A gyerekek a saját útjukon járnak – összegez András és viccesen hozzáteszi – nekem is van még egy út, ami vár rám. A feleségem már megmászta a Schneeberget, mivel szeretek kirándulni, én sem maradhatok le a hegy tetejéről szemem elé táruló látványról.”