Emléktáblát avattak a Duna-napon

Győr+
2014.06.27. 14:30

A tavalyi rekordárvíz szintjét mutatja az emléktábla, amelyet a Rába kettős híd belvárosi lábánál avattak fel.

– A tavalyi, történelmi méretű árvizet csak összefogással lehetett megfékezni, és ez nekünk itt, Győrben sikerült. A munkából mindenki kivette a részét, és a védekezés szakmai hátterét a vízügyi szakemberek biztosították, amiért köszönettel tartozunk nekik. – fogalmazott Borkai Zsolt polgármester az ünnepségen. Hozzátette, megtisztelő a város számára, hogy az idei évben Győrben rendezik a Duna Nap központi rendezvényeit. Ez a nap arra emlékeztet, hogy bár folyóink rengeteg értéket rejtenek magukban, a veszélyeiről sem szabad megfeledkeznünk. A polgármester szót ejtett arról az európai uniós programról, amelynek keretében a folyópartok is megújulnak városunkban.
Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója beszédében kiemelte, a mostani emléktábla avatás apropója, hogy a korábbi vízállás-rekord 30 centiméterrel dőlt meg az elmúlt esztendőben. A 2002-es 808 centiméteres magasság helyett az új tábla a 838 centiméteres vízállásra emlékeztet. Hozzátette, az egyre gyakoribb időjárási anomáliák azt jelzik számunkra, hogy mindig készen kell állnunk, felkészültnek kell lennünk, hogy olyan eredményesek tudjunk lenni, mint amilyenek 2013-ban voltunk a gátakon.
A Duna Nap programjai a nap folyamán a Baross úton és a Látogatóközpontban folytatódnak 15:00 órától. Az idei évben az Országos Vízügyi Főigazgatóság Győr városával együttműködve, az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság sikeres helyi programjának hagyományát folytatva szervezte meg a Nemzetközi Duna Nap egyik legnagyobb hazai rendezvényét. A nap folyamán a színpadi produkciók mellett helyet kap a játékos ismeretszerzés, a szakmai információk bemutatása is. (A program itt olvasható.)
2004-ben, a Duna Védelmi Egyezmény aláírásának tízedik évfordulója alkalmából kezdeményezte a Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság (ICPDR) e hagyományteremtő rendezvény megszervezését. A Nemzetközi Duna Nap célja, hogy felhívja a figyelmet erre a naponta használt és sokszor kihasznált csodálatos folyóra, és ezzel egyfajta dunai szolidaritást alakítson ki. A vízgyűjtőhöz tartozó országokban több helyen kormányzati, önkormányzati és civil szervezésű programok, fesztiválok zajlanak ezen a napon, pályázatok és akciósorozatok igyekeznek minél több emberhez eljuttatni a dunai közösség üzenetét, illetve csökkenteni az emberek és a folyó közti – fizikai és érzelmi – távolságot. Az idei év szlogenje: Tégy te is az élő Dunáért!

Papp Zsolt
Fotó: Marcali Gábor