EYOF: Győr átvette a stafétát!

Győr+
2015.08.04. 15:46

Vasárnap véget ért Tbilisziben a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál. Az eseményen Győr átvette a képzeletbeli váltóbotot, hiszen a következő, 2017-es eseménynek városunk ad otthont.

Hazánkat népes küldöttség képviselte az EYOF-on, hiszen 81 sportoló, közülük 16-16 atléta és úszó, 15 kézilabdázó, 12 kosárlabdázó, 8 judós, 6 tornász, valamint 4-4 teniszező és kerékpáros küzdött Tbilisziben. A fiatalok szép sikert értek el, hiszen. Magyarország 9 arannyal, 3 ezüsttel és 11 bronzzal zárt, ami az éremtáblázat negyedik helyére repített bennünket. Az érmeket tekintve egyébként hazánk számára ez volt a harmadik legsikeresebb ifjúsági olimpia, 2003-ban Párizsban 29, 2007-ben Belgrádban 24 medált szereztünk. Számunkra az úszás volt a legeredményesebb sportág, mindez nagyban köszönhető Késely Ajnának, aki egymaga 4 aranyat és 1 ezüstérmet szerzett, s ezzel nem csak a magyar csapat, de a teljes mezőny legeredményesebb versenyzője lett. Városunk számára különösen is büszkeség, hogy a Győri Úszó SE versenyzője, Gyurinovics Fanni két aranyérmet szerzett. A dobogó legfelső fokára állhatott úszásban Barócsai Petra és Barta Márton is, míg Aranyi Ferenc diszkoszvetésben szerzett elsőséget.

 

A záró rendezvényen városunk is kiemelt szerepet kapott. A nagyszabású ünnepségen ünnepélyes keretek között vonták fel a magyar zászlót, mint a következő rendező ország lobogóját. A város nevében Fekete Dávid mondott köszöntőt. Az alpolgármester gratulált Tbiliszinek a nagyszerű rendezéshez, és ígéretet tett arra, hogy városunk is jó gazdája lesz az olimpiai eseménynek. „Győr szeretettel várja az európai országok fiatal tehetségeit, egy emlékezetes eseményre, amelyen a versenyek színvonalas lebonyolítása mellett a magyar kultúra sokszínűségének bemutatására is nagy hangsúlyt fektetünk majd.” Fekete Dávid a stafétát, vagyis az Európai Olimpiai Bizottság zászlóját Tbiliszi polgármesterétől, Davit Narmaniától vette át a grúz államelnök és az Európai Olimpiai Bizottság alelnöke jelenlétében. Városunk küldöttsége egyébként a grúziai EYOF ideje alatt fogadást adott Tbilisziben az európai olimpiai család tagjainak, akiket a bejáratnál Hugoo kakas, a győri EYOF kabalája, valamint Brahms: Magyar Táncok fogadott. A fogadáson nagy sikert aratott a győri programot és helyszíneket bemutató kisfilm, és az is kiderült, az olimpiai mozgalom nagy várakozással tekint városunk 2017-es bemutatkozására.

 

 

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökekeként az eseményt követően hangsúlyozta, a magyar sportnak nemcsak a múltja és a jelene, hanem a jövője is fényes, melyre egy újabb bizonyíték a bakui Európa Játékokon és a tbiliszi EYOF-on nyújtott kiváló teljesítmény. A hétközi fővárosi sajtóeseményen az EYOF legsikeresebb fiatalját Késely Ajnát külön is megajándékozták, a MOB elnöke pedig a felnőtt olimpiával kapcsolatban azt is bejelentette, hogy a NOB közelmúltbéli szabálymódosításának köszönhetően 2016 tavaszán nem szűkíti a listát, és a 2024-es budapesti olimpiapályázat a 2017. szeptemberi szavazásig biztosan versenyben marad.

 

Győr polgármestereként Borkai Zsolt lapunknak hangsúlyozta, a város gőzerővel készül hazánk első olimpiai multisporteseményének megrendezésére. Kiemelte, Győr már eddig is számos rangos sportesemény házigazdája lehetett, amelyeket kitűnően bonyolított le. A cél az, hogy az EYOF is hasonlóan sikeres rendezés legyen, ami azért is fontos, mert – mint tudjuk – Budapest hivatalosan is bejelentkezett a 2024-es nyári olimpia megrendezésére. „Úgy gondolom, az EYOF színvonalas lebonyolítása és a magyar vendégszeretet egy kiváló bemutatkozási lehetőség lesz ahhoz, hogy Magyarország mielőbb otthont adhasson a felnőtt nyári olimpiai játékoknak is.

 

A győri önkormányzat és a MOB részéről az eseményen egy küldöttség a megfigyelői programban is részt vett, amelynek során a helyiek számos kulisszatitkot mutattak meg a 2017-es verseny szervezőinek. A delegáció tagjai megtekintették a létesítményeket, képet kaptak többek között a versenyzők elszállásolási, étkeztetési, utaztatási feladataiból. Az observer-programban részt vevő győriek Fekete Dávid alpolgármester vezetésével hasznos megbeszéléseket folytattak az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) tagjaival, és kiváló kapcsolatokat építettek annak érdekében, hogy a győri rendezéshez minél több segítség és információ álljon rendelkezésre. A küldöttség tájékoztatást adott a győri szervezés állásáról, és abban is megállapodtak az EOC képviselőivel, hogy Győr legközelebb szeptemberben látja vendégül az olimpiai szemlebizottságot, és mutatja be a győri helyszíneken a hazai felkészülés jelenlegi állapotát.

 

Az első nyári EYOF-ot 1991-ben Brüsszelben rendezték, Győr már a tizennegyedik rendező város lesz a sorban, ahol mintegy négyezer fiatal tíz sportágban méri össze erejét. A hagyományos atlétika, judo, kézilabda, kosárlabda, röplabda, torna, úszás, kerékpározás és tenisz mellett a magyar sikersportág, a kajak-kenu is felkerül a győri versenyprogramba.

 

Szerző: Papp Zsolt