Ismét érvénybe lépnek a tűzgyújtási tilalom idején betartandó korlátozások a keleti országrészben március 26-tól.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.
A csapadékmentes időjárás hatására fokozódik a vízhiány a talajban – írja a Nébih. A száraz, gyakran szeles, enyhe időben egyre nő a száraz fűvel, gazzal, bozóttal borított területeken a tűzesetek esélye. Jelentős csapadék, mely ellensúlyozni tudná az éghető biomassza kiszáradását, a hét folyamán nem várható a keleti országrészben az előrejelzések alapján. Az elszáradt lágyszárú növényzet és erdei avar a jelenlegi időjárási körülmények között rövid idő alatt gyúlékony állapotba kerülhet és az erdőben vagy a mezőgazdasági területeken közvetlen tűzeset forrásává válik.
Tekintettel arra, hogy az elmúlt egy hét folyamán nagyszámú tűzeset keletkezett, 2019. március 26-tól (kedd) a keleti országrészben elrendelésre kerül a tűzgyújtási tilalom. A korlátozás az alábbi megyéket érinti: Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg.
A tűzgyújtási tilalom idején tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében, ideértve a térképen jelölt területeken található tűzrakó helyeket, a vasút és közút menti fásításokat, valamint a parlag- és gazégetést is. A Nébih felhívja a lakosság figyelmét, hogy a tűzgyújtási tilalom alá eső területeken kiemelten fontos a korlátozó előírások betartása.
Forrás, fotó: agrarszektor.hu