Győr+
2018.07.04. 08:56

Ezüstöt szerzett a megye horgászcsapata

A Magyar Országos Horgász Szövetség június 30-án és július 1-jén Szegeden a Maty-éren rendezte meg az LV. Országos Horgász Csapat Bajnokságot, ahol Győr-Moson-Sopron megye versenycsapata erős mezőnyben a 19 induló csapatból az előkelő második helyen végzett.

“Az edzésnapokat követően a verseny két fordulós volt, egy forduló 4 órán át tartott” – mondta el Hamar Ferenc edző. “Az időjárás szeszélyes volt, ami alapjaiban meghatározta a halfogási lehetőségeket. Nagyon óvatosan evett a hal, finoman és nagy figyelemmel kellett horgászni. Fő hal a ponty volt, kevés kárász és törpeharcsa jelenléte mellett helyenként snecizéssel lehetett súlyt gyűjtögetni. Csapatunk taktikája, a rakósbotos pontyhorgászat a második edzésnapon kirajzolódott, ezt horgásztuk egységesen és összhangban a versenyen is. Az egység volt a csapatbajnokságon elért második helyezés kulcsa, mindenki segített mindenkit, mindannyian egy célért küzdöttünk. A csapatszellem előre vitte egységünket. Bizonyítja ezt többek között az is, hogy az első forduló végeztével a második etapban tudtunk előrébb lépni. Az elért eredmény mögött sok munka van, a második helyezést egyértelműen sikernek éljük meg.”

A bajnokságot Heves megye csapata nyerte meg, ők a mezőny előtt járnak, ezúton is gratulálunk a bajnoknak!

Győr-Moson-Sopron megye csapatának tagjai voltak: Széphegyi Máté, Hoffer Réka, Ifj. Hamar Ferenc, Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna, Párkányi Gábor, Ágoston Lajos, Baruta Richard, Horváth Csaba, Magyar Balázs és Magyar Gábor. Csapatvezető: Gratzoll László, edző: Hamar Ferenc.

Fotó: Széphegyi László

Nagy Csaba