Fantasy a Rézhegyek királynőjével
Vasárnap mutatta be A Rézhegyek királynője című mesét a Vaskakas Művészeti Központ. Bercsényi Péter rendező Pavel Bazsov meséskötetét hangszerelte át, s egy szöveg nélküli, keserédes történetet formált a gyerekeknek. A zenére és a vizualitásra így még nagyobb hangsúly került, a ritkán látott bunraku-bábokkal igazán emberközeli ábrázolást ért el.
Személyes emlékek miatt esett erre a mesére a választása?
Gyerekkoromban sokat meséltek elalvás előtt a szüleim, Grimm-könyvekből általában, vagy mint utóbb kiderült, a Rézhegyek királynőjéből. Eredetileg a Hókirálynőben gondolkodtam, mindenképp egy hideg, mindent uraló nőszemélyről szerettem volna előadást készíteni, aki hatással van két kibontakozó gyermek és későbbi felnőtt kapcsolatára. Egy fantasy-szerű történetet csodás lényekkel, ami mégis emberekről szól. Aztán Disney bemutatta a Jégvarázst, így a Hókirálynőt rögtön elvetettem. Otthon megtaláltam Pavel Bazsov gyűjteményes kötetét, a sok, egy gondolat köré épült mesével. Rákattantam a történetekre, végül Jeli Viktória dramaturggal a számomra tetsző és fontos elemeket kiválasztottuk, és megalkottuk a saját mesénket.
Tehát a Hókirálynő helyett megtalálta az „orosz Andersent”.
Abszolút, a történetek keserédesek, a bányászéletről szólnak, ami tudjuk, hogy nem aranyélet. Bazsov bányászcsaládban nőtt fel és tanító lett a rézhegyek környékén. Ott gyűjtötte össze ezeket a mondákat, meséket a szomorkás, mégis reményteli mesevilágról szörnyekkel.
A gyerekek izgulhatnak a jókért?
Remélem! Áthangszereltük a karaktert, alapvetően a rézhegyek királynője nagyon bipoláris személyiség, imád és az egekig emel, vagy eltapos kedve szerint. Nálunk, a darabban jó tündér keresztanya lett, mivel nincs szöveg, egy bizonyos szinten túl nem lehet árnyalni a karaktereket. A szerelmesek ellen egy erdőben lakó, magányos fiú munkálkodik, aki megkeseredett emberré vált, és nem akarja, hogy Sztyepan és Nasztya egymáséi legyenek.
A szerelem mellett miként jelenik meg a művészet a mesében?
A kulcsmotívum egy kővirág kifaragása, úgy tud előrébb jutni a mi Sztyepánunk, hogy létrehoz egy műalkotást. A nagyon szegény sorból jövő, árván maradt fiú egyszer csak faragómesterré lép elő, s megkapja ezáltal a jutalmát. Ezért is tartottam fontosnak, hogy zene-, ne pedig szövegalapú legyen a történet. Szeretném aktivizálni ezt a picit elfeledett műfajt, hogy minőségi zenét halljanak a gyerekek, miközben vizuális élményben részesülnek.
Elég egyértelmű a gyerekeknek a történet szöveg nélkül?
Nagy feladat volt, minimalizálni kellett a jellemrajzokat, hogy rögtön olvashatóak legyenek. Ezért alkalmaztuk a jó fiú, rossz fiú, kedves lány, zordon papa, jóságos, de néha félelmetes tündér és a vicces róka sztereotípiákat. Nagyon sok a korlát, minden a gesztusokon múlik. Az egyszerű történetet a zene nagyon feldúsítja, más dimenzióban nyitja meg.
Az oroszos világ, szentimentalizmus mennyire dominál?
Nagyon, kifejezett kérésem volt a tervező, Michac Gábor és a zeneszerző, Melis László irányába. Annyira értékes az a kultúra, és félig-meddig egzotikus, mégis ismerős. Kiváló közeget ad a mesének.
Az előadást legközelebb december 13-án 11 órakor láthatják az érdeklődők.
Zoljánszky Alexandra
Fotó: Orosz Sándor