Felemelő este Bogányival és a filharmonikusokkal
A komolyzene rajongóival telt meg hétfőn este a győri Dunakapu tér. Bogányi Gergely és a győri filharmonikusok szereztek felejthetetlen estét a térre kilátogatóknak.
A Szent László-napok győri rendezvénysorozata hétfőn este 20 órától Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és a Győri Filharmonikus Zenekar közös koncertjével folytatódott.
A Győri Filharmonikus Zenekar
A művészek Erkel Ferenc Ünnepi nyitányát – melyben felcsendültek a Himnusz és Szózat dallamai is -, Csajkovszkij B-moll zongoraversenyét és Liszt Ferenc Les Préludes című szimfonikus költeményét adták elő.
Bogányi Gergely és az ő híres zongorája
Bogányi Gergely korábban portálunknak elmondta, a híres Bogányi-féle zongorán játszik, melyet még kevesen láthattak, hallhattak, ezért is unikális a győri hangverseny. A zongoristának egyébként egyik kedvence, Csajkovszkij B-moll zongoraversenye.
A zenekat Berkes Kálmán vezényelte.
Megtelt a tér a komolyzene kedvelőivel
A hangulatos estét tekintve úgy tűnik, jó döntés volt, hogy a hagyományosan a Richter-teremben rendezett Szent László-napi ünnepi koncertet, ezúttal a Dunakapu téren tartották meg.
F.G.
Fotó: Marcali Gábor