Felgyorsítani az útépítéseket, csökkenteni a bürokráciát

Győr+
2015.05.24. 10:00

Kara Ákos győri országgyűlési képviselő olyan törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé, amelyet ha elfogadnak, jelentősen felgyorsulnak az út- és vasútépítések Magyarországon. A keleti elkerülő és az M85-ös gyorsforgalmú út esetében Győr is haszonélvező lesz.

A képviselő Győrben tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, 13 törvényt kell módosítani ahhoz, hogy a tervezési és engedélyeztetési eljárások gyorsabbak legyenek, a hatalmas bürokrácia és adminisztráció pedig csökkenjen. A törvényjavaslat elfogadására várhatóan június 9-én kerül sor, s ha a képviselők megszavazzák, 4 évet lefaraghatnak az eljárások hosszából.

Mindez azért is fontos – hangsúlyozta Kara Ákos –, mert a 2014 és 2020 közötti időszak kiemelt jelentőségű fejlesztései közé tartozik a közúti és vasúti úthálózat fejlesztése.

Amennyiben a parlament megszavazza a törvényt, Győrben a keleti elkerülő út építése is felgyorsul, s ugyanez elmondható a Győrt és Sopront összekötő M85-ös kétszer két sávos gyorsforgalmi útra is.

Kara Ákos elmondta azt is, az országban 12 körforgalmat újítanak fel soron kívül, ezek között szerepel a nádorvárosi temető előtti körforgalom, amelyre a nagy forgalom miatt igencsak ráfér a bővítés és felújítás.

 

Szerző: Koloszár TAmás

Fotó: O. Jakócs Péter