Győr+
2016.09.28. 12:43

Feltűnő burkolatjelet kapnak a belvárosi rakodóparkolók

Megkülönböztető felfestést kapnak a Győr belvárosi rakodóterületek. Elsőként a Baross-híd belvárosi hídfőjénél, a Bisinger sétány nyugati oldalán alakították át a rakodásra kijelölt helyeket.

Radnóti Ákos városüzemeltetésért felelős alpolgármester szerdán a munkálatok helyszínén elmondta, egy év alatt több újdonságot vezettek be a város területén a Győri Útkezelő Szervezettel közösen. Ilyen volt a mozgássérült parkolók egyedi, kék színnel felfestése, és mivel a belvárosban ez bevált, így a külsőbb kerületekre is kiterjesztették a megkülönböztető jelzést. Szintén újdonságnak számított a motoros parkolók kialakítása városszerte.

Ezúttal egy újabb fontos problémára, az áruszállító parkolók megjelölésére találtak megoldást, hiszen a belvárosban gyakran előfordul, hogy jogosulatlanok használják ezeket a helyeket.

Radnóti Ákos hangsúlyozta, szeretnék figyelemfelkeltővé tenni azokat a parkolókat, amelyeket a nap 24 órájában kizárólag áruk rakodására tartanak fent. A cél az, hogy ezekre a helyekre csak azok álljanak be, akik árut szállítanak és ne az autósok. Az alpolgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a közterület felügyelők kiemelten ellenőrzik az áruszállító helyeket!

Prédl Antal, a Győri Útkezelő Szervezet vezetője hangsúlyozta, első körben a belvárosi, 24 órában működő rakodóterületeket jelölik meg kiemelten, ugyanis van több olyan beálló, amely csak időszakosan rakodóhely, más időpontokban fizető parkolóként működik.

A felfestés már messziről felhívja magára a figyelmet. A megszokott rakodó piktogram körül egy egyedi barnás színt festenek fel, amely semmi más jelzéssel nem keverhető össze. A fényvisszaverődést ezúttal is swarovski üveggyöngyökkel oldják meg. Ilyen feltűnő burkolati jelet kap a Kisfaludy utca-Czuczor Gergely utca sarkán, a Pálffy utcában a Coop üzlet melletti szervizúton lévő rakodóhely, valamint, az Arrabona udvar átépítését követően ott is kijelölik a csak áruszállításra használható területet.

 

Szerző: Földvári Gabriella

Fotó: Marcali Gábor