Felügyelet alá került a feltételezett gyilkos

Győr+
2019.08.09. 12:13

Bűnügyi felügyeletbe kerül a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán emberölés bűntettével gyanúsított férfi.

A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa a Győri Járásbíróság végzését helybenhagyta, így a gyanúsított letartóztatását megszüntette és az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb a foganatba vételtől számított négy hónapra bűnügyi felügyeletbe helyezte.

A másodfokú bíróság határozatának indokolása szerint a megalapozott gyanú továbbra is fennáll, ezért a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés alkalmazásának általános feltételei továbbra is megállapíthatóak. A kényszerintézkedés alkalmazásának törvényben meghatározott indokai, tehát a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének veszélye és a tanúk korábbi befolyásolásának, valamint a tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésének ténye jelenleg is indokolják a kényszerintézkedés alkalmazását.

A másodfokú bíróság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szükségesség és arányosság, illetve a fokozatosság elvét helyesen alkalmazva jutott az elsőfokú bíróság arra a megállapításra, hogy a gyanúsítottal szemben az eljárás további szakaszában már nem szükséges a legsúlyosabb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazása.

Tekintettel arra, hogy a bűnügyi felügyelet elrendelésének törvényi feltételei fennállnak, valamint az elsőfokú bíróság által meghatározott magatartási szabályok a büntetőeljárás időszerű és eredményes lefolytatásának feltételeit megfelelően biztosítják, nincs akadálya annak, hogy a gyanúsított otthonában várja az eljárás folytatását.

A gyanúsított a bűnügyi felügyelet tartama alatt az ingatlanát csak külön engedéllyel hagyhatja el, a számára előírt magatartási szabályok betartását pedig a mozgását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.

A fentiekre figyelemmel a gyanúsított letartóztatásának megszüntetése, valamint vele szemben enyhébb kényszerintézkedés elrendelése indokolt és egyben törvényes volt.

Győri Törvényszék

Képünk illusztráció: Pixabay