Felújították a Kossuth-iskolát és az újvárosi katolikus templomot

Győr+
2015.05.07. 11:26

Tovább folytatódott Győr-Újváros szociális városrehabilitációja. Uniós pályázati forrásokból és jelentős önerőből megszépült a római katolikus templom és a Kossuth Lajos Általános Iskola. A feladat szépségét és nehézségét az adta, hogy mindkét épület műemléki védettség alatt áll.

A hívő közösség nagy örömére, fél év alatt megszépült a templomuk. A teljes homlokzatfelújítás magában foglalta a meglévő vakolatok szükséges javítását és a homlokzat teljes festését. A templom tetőfelújítására is sor került, a tetőfedés, bádogozás és tetőlécezés teljes cseréjét hajtották végre.

 

 

A fél évig tartó munkálatok 46 millió forintba kerültek, ebből 39 millió forintot tett ki az uniós pályázaton nyert összeg, az önrész nagysága pedig 7 millió forint volt, amelyet a győri egyházmegye biztosított. A templomfelújítást kivitelezőként a Dávidbau Kft. végezte, a Győr-Szol Zrt. pedig a műszaki ellenőri feladatokat látta el.

 

 

Ugyancsak fél évet vett igénybe a Kossuth-iskola homlokzatfelújítása. Teljes költsége 56,4 millió forint volt, amelyből 40 millió forintot Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosított, 16,4 millió forint volt az uniós támogatás.

 

 

A felújítás során nemcsak a műemléki védettség jelentett nagy kihívást – tudtuk meg Polgári Istvántól, a polgármesteri hivatal stratégiai csoportvezetőjétől, hanem a sónedves vakolatból a só eltávolítása, amely speciális eljárást igényelt.

A teljes homlokzatfelújítás során új színezést kapott az épület, és kicserélték a nyílászárókat is.

 

 

Iskolánk több mint 140 éves, a közel másfél évszázad alatt voltak ugyan felújítások, ilyen nagy volumenű azonban még nem, ezért nagy örömmel fogadtuk a korszerűsítést – nyilatkozta örömét nem palástolva Papp Gyöngyi, a Kossuth-iskola igazgatója.

 

Fotó: Marcali Gábor