Fiatalos lendülettel kezd az új elnök

Győr+
2019.06.28. 06:25

Június elsejétől új elnöke van a Győr-Moson-Sopron Megyei Kézilabda Szövetségnek. Auer Károly öt éve az ETO-SZESE NB I/B-s csapatánál is ezt a tisztséget tölti be, és dolgozik azon, hogy a klub megfelelő háttérrel újra az élvonalban szerepelhessen. Azt ígéri, a megyei szövetség újult erővel, hozzáértő csapattal és fiatalos lendülettel vág bele a munkába

A megyei elnöki tisztség egy jól hangzó titulus csupán, vagy tényleges hatáskörrel, felelősséggel párosul?

Aki azt hiszi, hogy ez egy „semmi feladat, semmi felelősség” poszt, az téved. Persze lehet úgy is csinálni, csak annak semmi értelme nincs. Tennivaló van bőven, a megyékhez tartozik például a gyerekbajnokságok megszervezése, ahol az NB I-es csapatok, így az Audi ETO legkisebb kézisei is szerepelnek. Rendezzük a megyei felnőtt- és utánpótlás-bajnokságokat, és az egyre népszerűbb strandkézilabda is nagy figyelmet igényel. Tartanunk kell a kapcsolatot az óvodákkal, iskolákkal, önkormányzatokkal, a médiával. Itt is van miben javulni.

Egykori játékosként és aktív sportvezetőként is kötődik a kézilabdához, nem kívülállóként vagy kezdőként ül az elnöki székbe. Miért vállalta ezt a feladatot?

A magyar kézilabda az államtól és a sportági szövetségtől is minden segítséget, támogatást megkap ahhoz, hogy a klubok és a válogatottak is szép eredményeket érjenek el, a kézilabda magas színvonalon maradjon. Úgy éreztem, hogy ez a lehetőség megyei szinten is megvan, csak nem él vele a legtöbb szövetség és klub, így a Győr-Moson-Sopron megyeiek sem. Ezen is jó lenne változtatni, ebben szeretnénk több segítséget nyújtani. Egyértelműen az vezérelt a döntésben, hogy ha járhatunk jó úton, akkor tegyük is meg.

Mik lesznek az első lépések a változás felé, és melyek a hosszú távú tervek?

Mindenekelőtt fel kell térképeznünk a jelenlegi helyzetet. Szeretnénk felmérni például, hogy hányan játszanak megyei szinten a különböző korosztályokban, pontosan mekkora ez a tömegbázis, milyen az egyes klubok helyzete, infrastruktúrája, és melyek a csapatok mindennapi működési problémái. Első lépésként nyakamba veszem az országot és meglátogatom az összes megyei elnököt, és a régió klubjait, tapasztalatokat gyűjtök, aztán majd kiderül, hogy ezekből mit tudunk hasznosítani. Örülnék, ha idővel több olyan kézilabdázó jutna el az élvonalig, aki megyei klubban ismerkedett a sportággal. Igyekszünk új alapokra helyezni a megyei szövetség működését, szeretnénk friss lendületet adni a szakember- és a játékvezető-képzésnek is. A csapatom lassan összeáll, újult erővel, fiatalos lendülettel indulunk a célok felé.

A megyei elnök szava biztosan eljut a megfelelő helyekre, akár a magyar kézilabda egészét érintő kérdésekben is. Van olyan megoldatlan probléma, amiért lobbizna?

Egyértelműen az, hogy a megyei infrastrukturális lehetőségek javuljanak, színvonalas legyen a kézilabdaélet teremben és szabadtéren is. Fontos számomra, hogy a kerekes székes kézilabda és csörgőlabda által kínált sportolási lehetőségek eljussanak azon emberekhez, szervezetekhez, akik aktívan képviselik, támogatják a fogyatékkal élő embertársainkat.

Fotó: Marcali Gábor

Nagy Roland