FRISS Index: Mit visznek Győrne az Apáczaitól?

Győr+
2015.08.01. 14:17

Lehet, hogy a Győrben működő Apáczai Csere János Karból ebben az esetben "csak a pedagógusképzéssel foglalkozó intézetek csatlakoznának a Széchenyi Egyetemhez, a turizmus intézet beilleszthető lenne a soproni központú NYME profiljába, ami fontos lenne az idegenforgalomban erős Sopron városának is." - írja a felsőoktatási ügyekben jól értesült index.hu.

Az egyetemi képzés átalakítási tervének részleteit még az államtitkár hivatalos tájékoztatója előtt részletesen közlő index.hu ismét foglalkozik a témával.

Hangsúlyozzák: “Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kérdésünkre azt írta: egyelőre csak tervekről van szó, az egyetemeket és főiskolákat érintő konkrét változásokról augusztus végén dönt az Emmi felsőoktatási államtitkársága. Augusztus végén születik meg a döntés arról is, hogy mikor hajtják végre az egyes intézményi átalakításokat”

A térségünket érintő átalakítás kapcsán Dinnyés Álmos, a Nyugat-dunántúli Egyetem kancellára elmondta a portálnak: “Az egyik elképzelés szerint csak a mosonmagyaróvári Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karnak kellene leválnia a NYME-ről. Az intézmény már korábban jelezte szándékát, hogy a győri Széchenyi István Egyetemhez szeretne csatlakozni. A kancellár azt mondta: ha a minisztériumi tervek szerint Mosonmagyaróvár képzési profiljában a mezőgazdasági képzés helyett inkább az élelmiszeripari irányvonalat erősítik, az úgyis kevéssé lenne beilleszthető a NYME képzési struktúrájába, így a kar leválása ésszerű döntésnek látszik.”

Az biztos – írj az index -, hogy a soproni Erdőmérnöki Kar, a Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kar, a Közgazdaságtudományi Kar és a Benedek Elek Pedagógiai Kar szoros egységben marad meg, sőt képzési profilját még tovább bővítheti.

“A Győrben működő Apáczai Csere János Karból ebben az esetben csak a pedagógusképzéssel foglalkozó intézetek csatlakoznának a Széchenyi Egyetemhez, a turizmus intézet beilleszthető lenne a soproni központú NYME profiljába, ami fontos lenne az idegenforgalomban erős Sopron városának is.” – olvasható az index.hu portálon.

Bővebben: index.hu